A tehetséggondozásról tanácskoztak Székesfehérváron

Tehetséggondozás a művészetoktatásban” címmel két napos országos konferencia vette kezdetét pénteken délután Székesfehérváron. A Szent István Művelődési Házban rendezett programon hazánk szakemberei mellett az Európai Tehetségtanács elnöke is ott volt. Joseph Mönks a konferencián elmondta: az Oktatási Minisztériummal egyeztetett arról, hogy jövőre hazánkban rendezik meg azt a nemzetközi konferenciát, amelynek középpontjában a tehetségek gondozása áll majd.
2010.04.17. 12:15 |

A konferenciára számos neves szakértő érkezett, többek között előadást tartott Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus és Dr. Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke is. Szombaton szekciókra bontva folytatódott a konferencia munkája a Szent István Művelődési Házban. A pedagógusok zenei,  képző és iparművészeti, színjáték-drámajáték, vállalkozói, népművészeti, valamint tánc szekciókban tanácskoztak a tehetséggondozásról.