A területfejlesztés átalakuló rendszere Fejér megyében

Pénteken délelőtt a Fejér Megyei Önkormányzat ezúttal a kamarák, szakigazgatási szervek, civil szervezetek, és cégek számára tartott szakmai tájékoztató fórumot a területfejlesztés átalakuló rendszeréről. Az új, önkormányzati törvény értelmében a megyei önkormányzat az eddigi intézményirányító szerep helyett területfejlesztéssel foglalkozik. A szakmai előadások fő célja, hogy az átalakult megyei területfejlesztési rendszerről tájékoztassák a résztvevőket.
2012.05.04. 10:35 |
Pénteken délelőtt a Fejér Megyei Önkormányzat ezúttal a kamarák, szakigazgatási szervek, civil szervezetek, és cégek számára tartott szakmai tájékoztató fórumot a területfejlesztés átalakuló rendszeréről. Az új, önkormányzati törvény értelmében a megyei önkormányzat az eddigi intézményirányító szerep helyett területfejlesztéssel foglalkozik. A szakmai előadások fő célja, hogy az átalakult megyei területfejlesztési rendszerről tájékoztassák a résztvevőket.
 A tájékoztatón Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A megyék szerepének erősödéséről beszélt a területfejlesztés átalakítása kapcsán. 2014 és 2020 között el kell érni, hogy az EU-s források valóban arra jöjjenek, amire szükségünk van - mondta. Példaként említette a nemrégiben a fehérvári iskolákba került digitális táblákat, melyeket pályázati úton szerzett be az önkormányzat. Ezeket remekül lehet használni az oktatásban, azonban volt olyan hely, ahol a fal nem volt olyan állapotban, hogy fel lehessen szerelni a digitális táblát.
 Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke előadásában ismertette az általános kereteket és azokat a jogszabályi változásokat, amelyek a Fejér Megyei Önkormányzat, és a Fejér Megyei Közgyűlés életét és feladatait is átalakították, majd dr. Molnár Krisztián megyei főjegyző tartott előadást az önkormányzati hivatal átalakult feladatairól, szervezeti felépítéséről. Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója pedig a KDRFÜ régi és új feladatairól tartott beszámolót.
 
 Nemrégiben megszűnt a regionális területfejlesztési tanács és a megyei területfejlesztési tanács is, a két szervezet jogutódja pedig a megyei önkormányzat lett. A regionális fejlesztési ügynökség viszont a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá került. Ennek értelmében dolgozik tovább és működik együtt a megyei közgyűlés, a megyei önkormányzat hivatala és a Regionális Fejlesztési Ügynökség a jövőbeni megyei fejlesztések érdekében. A konferencián előadást tartott továbbá Czéghér Ildikó, a Fejér megyei Széchenyi Programiroda irodavezetője is.
 
Fejér Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum
 A Fejér Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum egyebek mellett eljár a megyét és a megyei jogú várost érintő döntést, állásfoglalást, véleményezést igénylő fejlesztési kérdésekben. Összehangolja a megyei önkormányzat és a megyei jogú városok területfejlesztéssel, területrendezéssel kapcsolatos döntéshozatalát.
 
 A területfejlesztési törvény szerint a megyei közgyűlés és a megye területén működő megyei jogú város megyei területfejlesztési konzultációs fórumot működtetnek, amelybe a megye két küldöttje mellett a MJV város egy-egy főt delegál. A fórum elnökének Vargha Tamást, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökét választották meg az alakuló ülésen. A szervezet titkársági feladatait a Fejér Megyei Önkormányzat Hivatala látja el. A területfejlesztési fórum tagjai ebbéli tevékenységükért díjazásban nem részesülnek.
 
A fórum tagjai:
- Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő
- dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár MJV polgármestere, országgyűlési képviselő
- Cserna Gábor, Dunaújváros MJV polgármestere, országgyűlési képviselő
- Somogyi Balázs, a Fejér Megyei Közgyűlés delegáltja, Perkáta polgármestere