-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
A Tilinkó Zenekar lesz ma eset a Közéleti és Kulturális Szalon vendége
Október 10-én, hétfőn 18 órától a Fricsay-díjas Tilinkó Zenekar lesz a Közéleti és Kulturális Szalon vendége a Zsolt utcai Közösségi Házban, a beszélgetőtárs Látrányi Viktória lesz. A Tilinkó együttes minden tagja elkötelezett a népi kultúra és a zene iránt. A negyven esztendős zenekar nemcsak a tagok életének lett elválaszthatatlan része, hanem Székesfehérvárnak is.
2016.10.10. 09:01 |
Október 10-én, hétfőn 18 órától a Fricsay-díjas Tilinkó Zenekar lesz a Közéleti és Kulturális Szalon vendége a Zsolt utcai Közösségi Házban, a beszélgetőtárs Látrányi Viktória lesz. A Tilinkó együttes minden tagja elkötelezett a népi kultúra és a zene iránt. A negyven esztendős zenekar nemcsak a tagok életének lett elválaszthatatlan része, hanem Székesfehérvárnak is.
Kneifel György, Kneifel Imre, Polgár Zoltán és Juhász Balázs hegedűn, tamburán, cimbalmon, brácsán, ütőgardonon, dobon, kobzon és brácsa-tamburán, bőgőn, csellón és tamburán játszanak. Október 10-én őket ismerhetjük meg közelebbről a Zsolt utcai Közösségi Házban.
A Krisztus Király Plébánia tagjai elkötelezettek a művészet, a történelem és a hagyományőrzés iránt, ezért hiánypótló, értékteremtő, ugyanakkor értékeket és értékes embereket bemutató programsorozatot dolgoztak ki Közéleti és Kulturális Szalon néven. Céljuk, hogy havonta olyan példaértékű embereket mutassanak be, akik az élet különböző területein elismerésben részesültek, Székesfehérvár kitüntetett
polgárai. Fontos, hogy a város lakói megismerjék ezeket az embereket. A bemutatókon kulturális program keretén belül - melyet a Vox Mirabilis Kamarakórus vállalt fel - műsorvezető-beszélgetőtárs segítségével 2-2 díjazottal beszélgetnek.