-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
A válogatott meccse miatt két bajnokit is korábbi időpontban játszik le a Videoton
A Videoton FC hivatalos honlapján adott tájékoztatást arról, hogy a válogatott felkészülése miatt korábbi időpontokban játsszák le a 6. és 7. forduló meccseit. A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 6-án a Feröer szigetek elleni, idegenbeli mérkőzéssel kezdi a világbajnoki selejtezők sorozatát. A csapat sikeres felkészülése érdekében két forduló időpontja is változik.
2016.08.09. 08:16 |
A Videoton FC hivatalos honlapján adott tájékoztatást arról, hogy a válogatott felkészülése miatt korábbi időpontokban játsszák le a 6. és 7. forduló meccseit. A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 6-án a Feröer szigetek elleni, idegenbeli mérkőzéssel kezdi a világbajnoki selejtezők sorozatát. A csapat sikeres felkészülése érdekében két forduló időpontja is változik.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Augusztus/Meccses/19923_iDRlfCKy6h.jpg)
A szövetségi kapitány kérésére az OTP Bank Liga menetrendje az előzetesen jelzettekhez képest így módosul: az augusztus 21. vasárnapra kiírt 6. fordulót hét közben, augusztus 16-17-én, kedden és szerdán lesz, az augusztus 27. szombatra tervezett 7. fordulót pedig egy héttel korábbra, augusztus 21. vasárnapra hozza előre a szövetség Versenybizottsága. A 6. fordulóban a Videoton FC augusztus 16-án, kedden este 18.00 órakor az MTK ellen lép pályára idegenben, míg a 7. fordulóban augusztus 21-én, vasárnap 20.00 órától a Debrecen ellen játszik Henning Berg együttese.
NB I - 6. forduló
Augusztus 16., kedd:
18.00: MTK - Videoton FC (Tv: M5)
Augusztus 17., szerda:
18.00: DVSC-TEVA - Haladás (Tv: M5)
19.00: Mezőkövesd - Újpest
19.00: Gyirmót FC Győr - Ferencváros
19.00: Vasas - Honvéd
19.00: Paks - DVTK
7. forduló
Augusztus 21., vasárnap:
18.00: Ferencváros - Mezőkövesd
18.00: Újpest - MTK
18.00: Haladás - Paks
18.00: Honvéd - Gyirmót FC Győr
18.00: DVTK - Vasas (Tv: M5)
20.00: Videoton FC - DVSC-TEVA (Tv: M5)
További információ a Videoton FC hivatalos honlapján érhető el.