A Velencei-tó Kapuja - elkészült és átadták


 A sétánnyal párhuzamosan hozták létre a nyitott korzót, amely harminc üzletnek, kávézónak, fagyizónak ad helyet. Ezek várhatóan július 10-én nyitnak. A beruházásnak köszönhetően várhatóan egyre több turista utazik a Velencei-tóhoz. Velencén 2008-ban jelentették be, hogy kiemelt projektként elindulhat a több mint két milliárd forintos beruházás.
2014.06.01. 07:33 |
Tengerparti hangulata lett a velencei szabad-strandnak, a homokos parton napágyak és napernyők várják ezentúl a strandolni vágyókat. A sétánnyal párhuzamosan hozták létre a nyitott korzót, amely harminc üzletnek, kávézónak, fagyizónak ad helyet. Ezek várhatóan július 10-én nyitnak. A beruházásnak köszönhetően várhatóan egyre több turista utazik a Velencei-tóhoz. Velencén 2008-ban jelentették be, hogy kiemelt projektként elindulhat a több mint két milliárd forintos beruházás.
 Május elején fejeződött be a Velencei-tó Kapujának építési beruházása, a napokban pedig megnyílt a mintegy 2,2 milliárd forint összköltségű projekt, amely tíz elemből áll. Ezek között található a homokos szabadstrand, a fedett és nyitott korzó, a parti sétány, a felújított kikötő, illetve a rendezvénytér. A központi épületben mintegy harminc, különféle üzlet és szolgáltatás kapott helyet és itt található egy 120 fő befogadására alkalmas díszterem, amely egyben a város új házasságkötő terme is lesz.
 A nagyszabású beruházás a tervek szerint nemcsak Velence város életében, hanem a tó környék egészének életében egy élénkülést fog hozni, melynek keretében a négy évszakos turizmus is megvalósítható lesz.
 Velencén 2008-ban jelentették be, hogy kiemelt projektként elindulhat a több mint két milliárd forintos beruházás. Ezt követően a munkálatok 2010-ben kezdődtek el. A Velencei-tó Kapuja megnyitását két napos rendezvénysorozattal ünnepelt a város, szombat estig számos színpadi produkció és koncert várta a településre érkezőket.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.