A Videoton szerint örömmel engedik el a játékosokat a válogatotthoz

Szerdán több médium hírül adta, hogy a Videoton nem engedi el két fiatal játékosát az U18-as válogatott összetartására. Napvilágot látott a szövetség fenyegetése is, amely szerint, ha a két futballista – Ponczók Csaba és Baracskai Roland – nem jelenik meg a csapatnál, „soha többé” nem veszik figyelembe őket a kerethirdetésnél. Az ügy kapcsán a klub honlapja Berzi Sándor ügyvezető igazgató, az MLSZ-nek küldött leveléből idéz.
2010.03.11. 16:16 |

„A Videoton FC határozott álláspontja az, hogy a klubnál hivatásos státuszban levő utánpótlás korú játékosokat örömmel bocsátja a válogatott rendelkezésére nemzetközi felkészülési és tétmérkőzések alkalmából. Nem támogatja azonban azt a gyakorlatot, hogy ezek a játékosok edzőtáborozáson vegyenek részt akkor, amikor ilyen mérkőzések játszására nem kerül sor. A klub jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy fiatal játékosainknak a legjobb feltételeket biztosítsa fejlődésük érdekében, és úgy gondoljuk, hogy szakmai előlépésük az NB I csapat keretében elvégzett edzésmunka következtében a legoptimálisabb, és ebből nemzetközi és tétmérkőzéseken a válogatott is csak profitálhat. Ennek megfelelően a 2010. március 15-17. közötti edzőtáborozásra nem tudjuk elengedni Ponczók Csabát és Baracskai Rolandot. A fentieken túlmenően tájékoztatjuk, 2010. március 16-án játékosaink várhatóan a DVSC elleni Ligakupa mérkőzésre is számításba lesznek véve. Ízing Martin az edzőtáborozáson részt vehet.” - írja Berzi Sándor.
 
„Minderre tekintettel, kifejezetten rosszindulatú csúsztatás az ügyet úgy beállítani, hogy a Videoton tiltja, nem engedi játékosai szereplését a válogatottban. Nem volt még olyan rég, hogy ne emlékezzünk rá: az olimpiai válogatott legutóbbi selejtezőjére éppen klubunk adta a legtöbb játékost.” - olvasható a Vidi.hu honlapon.