-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Adventi jazz koncert a Városi Képtárban
Adventi koncertet ad a Gáspár Szilvi Jazz Band december 5-én vasárnap 15.30-tól a Városi Képtár Deák Gyűjteményben. A zenekar négy éve alakult, tagjai 2009-ben végeztek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén. A jazz formáció sikeresen mutatkozott be a Magyar Rádió Márványtermében, a Művészetek Palotájában, a Műcsarnokban és a Budapest Jazz Clubban is.
2010.12.02. 10:46 |
![](../../../../../_user/0/Image/000Peter_2010/szilvijazz.jpg)
A Gáspár Szilvi Jazz Band repertoárja főleg ismert jazz-örökzöldekből áll, de műsorukban ugyanakkor megtalálhatóak a latin, funky és a soul elemei is. A számok többsége saját hangszerelésű, ami egyedi hangzást kölcsönöz a daloknak. Eddig számos helyen koncerteztek az országban, felléptek már többek között a Magyar Rádió Márványtermében, a Művészetek Palotájában, a Műcsarnokban, a Budapest Jazz Clubban, a Photo Biennálén Dunaújvárosban, a székesfehérvári Kortárs Művészeti Fesztiválon, illetve a Vörösmarty Színházban, a Kempinski Hotelben, a Gödör Klubban és még számos budapesti klubban koncerteznek rendszeresen.
Gáspár Szilvi Jazz Band:
Gáspár Szilvia – ének
Horváth Bence – zongora
Fonay Tibor – basszusgitár
Földesi Ádám – dob