Akik életük felét a betegeknek adták - XX. alkalommal találkoztak a senior orvosok

A Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Szervezete immár huszadik alkalommal szervezte meg a Senior Orvosok Találkozóját. A neves fehérvári kardiológus, dr. Altorjay András ötlete volt évekkel ezelőtt, hogy nagyobb törődést kell biztosítani a szenior pályatársaknak. Az összejöveteleket rendre Székesfehérváron és Fejér vármegyében rendezik meg, ezúttal az MCC Székesfehérvári Székháza volt a helyszín.
2024.09.14. 13:22 |
Akik életük felét a betegeknek adták - XX. alkalommal találkoztak a senior orvosok

Az ünnepség elején Dr. Altorjay András röviden visszatekintett az elmúlt 20 év eseményeire.

Felidézte a találkozók fantasztikus helyszíneit, a csákvári kastélytól a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyig, Nádasdladánytól Iszkaszentgyörgyig, de találkoztak már a szeniro orvosok a Bory-várban, a Vörösmarty Színházban, a Sóstói Stadionban, és Soponyán is. Dr. Altorjay András köszönetet mondott Östör Annamáriának, mint házigazdának, hogy az MCC befogadta ezt a rendezvényt.

Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila köszönetét fejezte ki a szervezőknek, hogy hosszú évekkel ezelőtt kitalálták ennek a találkozónak a gondolatát, annak érdekében, hogy "a régebb óta fiatal orvosoknak és egészségügyi szakdolgozóknak is legyen lehetősége találkozni, beszélgetni, nosztalgiázni, akár a mai egészségügyi helyzetről beszélgetni, hogy tartsák a szeretetet és a kapcsolatot" - fogalmazott Mészáros Attila.

"Önök a maguk területén nagyon tehetségesek, és azt gondolom, hogy nagyon sokat tettek Székesfehérvár és a megye egészségéért. Az MCC-ben pedig szintén tehetséges fiatalokat nevelnek, oktatnak és segítik őket a pályájukon. Reméljük, hogy sokan közülük önöket is követve akár az egészségügyi pályára is kerülnek majd, úgyhogy ezért is azt gondolom, hogy nagyon szimbolikus ez a mai alkalom." - tette hozzá Székesfehérvár alpolgármestere, aki köszönetet mondott a szenior orvosoknak azért a sok-sok évtizedes munkáért, amelyet Székesfehérvár és környékén élőkért tettek.

"Ha körbenézek, sokan önök közül ma is aktívan praktizálnak és dolgoznak és tesznek az egészségügyért, amely sosincs könnyű helyzetben, de azt gondolom, hogy mi mint város igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy saját lehetőségeinkhez képest akár a szűrőprogramokkal, a rendelőkkel és a kórházzal együttműködve megtegyük, amit mi meg tudunk tenni." - emelte ki Mészáros Attila.

Az alpolgármester köszöntőjét követően dr. Altorjay András elevenítette fel a találkozók megszervezésének ötletét. "Húsz éve egyszer Budapestről hazafele jövet jutott eszembe, hogy nekünk, a Fejér megyei orvosi kamarának is kellene törődnie a szenior korú kollégákkal. Annyi pénzünk nem volt, hogy mindenkinek pénzt adjunk, viszont meghívhatnánk a szeniorokat egy évben egyszer egy családias találkozóra. Így találkoztunk 2005 decemberében a Szent György Kórház auditóriumában. Ez a 20 év egy emberöltő. Azok, akik akkor eljöttek, azoknak a nagy része ma már nem él. Eddig több mint 230-an kapták meg a Szent Márton emlékérmet, de az idő múlását mi sem bizonyítja jobban, hogy ezen idő alatt több mint 150 kollégánk halt meg." - idézte fel.

dr. Altorjay András a Szent Márton emlékérem kapcsán szólt arról, hogy Nagy Benedek Móron élő szobrászművészt kérték fel arra, hogy készítsen egy érmet, amivel kifejezhetik összetartozásukat a seniorokkal.

A Szent Márton éremre mementóként íratták fel Hippokratész szavait: "Ars Longa, vita brevis", azaz a művészet örök, az élet rövid. Dr. Altorjay András az érem átadása előtt felidézte Szent Márton történetét, akinek a rajta lévő köpenyén kívül már semmije sem volt, már mindent elajándékozott. mégis oldaláról leoldotta a kardját, köpenyét kettévágta, egyik felét odanyújtotta a koldusnak, a másikat pedig magára vette, ezzel olyat tett, amit bárki megtehetett volna, de senki nem tette meg. " Ilyen az orvos és minden más humán szolgáltatást végző ember élete, legyen az nővér vagy tanár, pap vagy lelkész, óvónő vagy börtönőr, életének felét a betegekre, a gondjaira bízottakra költi, mint Márton köpenyének a felét. Vegyétek hát ezt az érmet erkölcsi kárpótlásként, munkátok kései elismeréseként." - tette hozzá.

Ezt követően, a hagyományoknak megfelelően átadták a Nagy Benedek szobrászművész által tervezett Szent Márton-érmeket.

Az elismeréssel az összetartozást, az együttérzést fejezik ki a szeniorokkal. Az idei évben Bakos Júlia, Bucsi László, Deák Piroska, Folmayer Erzsébet, Hagymássy László, Imre László, Komora Cecília, Rápolthy Ildikó, Rüll Miklós, Sejben-Szurok Anikó, Szarvas József, Szántó István, Tóth Jenő, és Táncos László vehették át az elismerést.

Közélet

  1. XX. Senior Orvostalálkozó

    A Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Szervezete immár huszadik alkalommal szervezte meg a Senior Orvosok Találkozóját. A neves fehérvári kardiológus, dr. Altorjay András ötlete volt évekkel ezelőtt, hogy nagyobb törődést kell biztosítani a szenior pályatársaknak. Az összejöveteleket rendre Székesfehérváron és Fejér vármegyében rendezik meg, ezúttal az MCC Székesfehérvári Székháza volt a helyszín.

    2024.09.14.
  2. Keresztény orvostalálkozó

    Egység és békesség Jézusban címmel tartja 27. országos konferenciáját Székesfehérváron a KOMT, azaz a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága. Az orvosokat, más egészségügyi dolgozókat és egészségügyi tanulmányokat folytatókat összefogó szervezet programjára hazánkból és a határon túlról is érkeztek résztvevők. A szakmai rendezvényt pénteken délután a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban nyitották meg.

    2024.09.13.
  3. Fehérvári siker az OKTV-n

    Paraidi Bence, a legutóbbi Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelemből országos 2. helyezést ért el. A versenyzőt és felkészítő tanárát Cser-Palkovics András polgármester a Városházán köszöntötte.

    2024.09.13.
  4. Sikeres a program, lesz folytatás

    A Magyar falu programban érintett települések több mint a felében nem, hogy megállt a népességszám-csökkenés, hanem folyamatosan emelkedik - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Sárosdon.

    2024.09.13.