-
BL-ünnep az Alba Arénában
Az első hazai találkozóját vívta csütörtökön este a Volán a Jégkorong Bajnokok Ligája alapszakaszában a svéd Färjestad Karlstad ellen az új Alba Arénában, ahol jelen volt a CHL idén tavasszal megválasztott új operatív igazgatója, Monika Reinhard is. A mérkőzésen a Volánnak 40 percig sikerült tartania az esélyesnek számító svédeket, akik a harmadik harmadban döntötték el a meccset. Hydro Fehérvár AV19 - Färjestad Karlstad 1-3 (0-0, 0-0, 1-3)
2024.09.12. -
Röplabda emléktornák
A MÁV Előre Foxconn két emléktornát szervez szeptember 20-22. között a székesfehérvári MKOSZ Edzőcsarnokban. A női csapat a Dévényi Tibor Emléktorán vesz részt, a férfiak a pedig a Horváth Károly Emléktornán.
2024.09.11. -
Bajnokok Ligája az Arénában
Csütörtökön és szombaton itthon játszik a Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19. Előbb svéd, majd svájci ellenféllel szemben próbálnak javítani a fehérvári hokisok, akik két csehországi vereséggel kezdték a sorozatot.
2024.09.12. -
A Vác ellen játszanak
Hamarosan ismét megtelik élettel a Köfém csarnok, ugyanis ismét pályára lép az Alba Fehérvár KC csapata. Az első tétmétkőzésüket a 2024/25-ös szezonban a Vác csapata ellen játszák.
2024.09.06.
Alba Fehérvár KC: megvan az EHF-kupa menetrendje, több bajnoki időpontja változott
Harminckét nap múlva, január 7-én, Kraszondárban kezd az Alba Fehérvár KC az EHF-kupa B-csoportjában. Az eredetileg tervezett menetrendhez képest van változás, a lipcseiek kérésére a két klub felcserélte a pályaválasztói jogokat, így a Fehérvár a második körben nem fogadja a Leipziget, hanem utazik Lipcsébe.
2016.12.06. 11:45 |
Harminckét nap múlva, január 7-én, Kraszondárban kezd az Alba Fehérvár KC az EHF-kupa B-csoportjában. Az eredetileg tervezett menetrendhez képest van változás, a lipcseiek kérésére a két klub felcserélte a pályaválasztói jogokat, így a Fehérvár a második körben nem fogadja a Leipziget, hanem utazik Lipcsébe.
Az Alba Fehérvár KC három selejtező kör, és hat megnyert mérkőzés után, simán jutott be az EHF-kupa csoportkörébe. A november végi, bécsi sorsoláson pedig a B-csoportba került az orosz Kuban, a német Leipzig, és a francia Brest Bretagne mellé. A mai nappal pedig hivatalossá vált a pontos menetrend. Ezzel együtt természetesen több NBI-es mérkőzés időpontja is módosult.
Az Alba Fehérvár KC mérkőzései az EHF Kupa csoportkörében:
2017. január 7. (szombat), 17:00*: Kuban Krasnodar – Alba Fehérvár KC
2017. január 14. (szombat), 18:00: HC Leipzig – Alba Fehérvár KC**
2017. január 22. (vasárnap), 14:00: Alba Fehérvár KC – Brest Bretagne
2017. január 29. (vasárnap), 17:00: Brest Bretagne – Alba Fehérvár KC
2017. február 4. (szombat), 17:15: Alba Fehérvár KC – Kuban Krasnodar
2017. február 12. (vasárnap), 15:00: Alba Fehérvár KC – HC Leipzig
* A krasznodari mérkőzés itthoni idő szerint 15:00 kezdődik.
** A lipcseiek kérésére felcseréltük a pályaválasztást.
Az Alba Fehérvár KC december 30-án fogadja a Békéscsabát, ebben tehát nincs változás. És abban sem, hogy január 4-én a Magyar Kupában a Mosonmagyaróvár érkezik a Köfém Sportcsarnokba. Ahogy a fenti programból is látszik, január 7-én tehát Oroszországban lép pályára a csapat, így a Budaörs elleni, hazai találkozót majd január 18-án rendezik meg. A Győr elleni, idegenbeli találkozó új időpontja pedig január 10-e kedd lett. Január 25-én, kedden fogadja az Alba Fehérvár KC az újonc Kispestet. Az Érd elleni, eredetileg február 11-ére kiírt meccsnek pedig egyelőre nincs új időpontja, vélhetően majd február végén találkozik egymással Deli Rita és Szabó Edina együttese.