-
Siki Györgyné köszöntése
A Szamos utca egyik jeles lakóját, Siki Györgyné Erzsi nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a városrész önkormányzati képviselője. Szigli István jókívánságok kíséretében nyújtotta át a miniszterelnök gratuláló levelét és a város ajándékát. Jó egészséget kívánt a következő 10-15 évre, amelyet az ünnepelt örömmel fogadott és, mint mondta: „Nem sok idő ez, ha így vagyok, mint most, akkor bírni is fogom!”
2024.07.30. -
Verstábor Székelyföldön
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor idei mottója, Weöres Sándor gondolata: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
2024.07.30. -
Péntekig lesz nyitva az uszoda
Pénteken még nyitva lesz a Csitáry G. Emil Uszoda, utána azonban kezdődik a nyári karbantartás. Megújul egyebek mellett a burkolat a létesítmény bejárata előtt, de a strandra vezető lépcsőt is biztonságosabbá teszik.
2024.07.30. -
Indul a pótfelvételi eljárás
Akik a július 24-én nem jutnak be semelyik felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre. A pótfelvételin az egyetemek általában önköltséges képzéseket hirdetnek meg.
2024.07.30.
Alcoások segítettek festeni az Árpád Kollégiumban
2008.10.31. 13:38 |
A társadalmi felelősségvállalás jegyében az Alcoa fehérvári dolgozói az Árpád Szakképző Iskola Kollégiumában a korlátot segítették lefesteni pénteken délelőtt. A munkába a város polgármestere Warvasovszky Tihamér és az Alcoa vezérigazgató helyettese Maár Gyula is bekapcsolódott felhívva ezzel a figyelmet a város társadalmi felelősségvállalási programjára is. Az Alcoa fehérvári dolgozói 42 székesfehérvári közintézményben segítettek októberben.
KÉPGALÉRIA
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_00/alcoa10.jpg)
A fehérvári Alcoa dolgozói évek óta végeznek önkéntes munkát a környezetükben. Két éve a Közösségi Szolgálati Hónap keretében tevékenykednek. Az Árpád Szakképző Iskola Kollégiumában a lépcsőház korlátját festették, amibe a város polgármestere és a cég vezérigazgató-helyettese is bekapcsolódott.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_00/alcoa12.jpg)
Az Árpád Szakképző Iskola dolgozói örömüket fejezték ki, hogy partnerre találtak a társadalmi felelősségvállalás jegyében az Alcoával. A cég egyébként az alapítványán keresztül már hosszú évek óta anyagilag is segíti fehérvári intézmények és közösségek munkáját.