-
Várják a fiatalok jelentkezését
Közösségi oldalán jelentette be a Feketehegy SE, U17-es csapatuk elkezdte az edzéseket a Bébic utcai műfüves focipályán. A munkát új szakmai vezetőjük, Csongrádi Ferenc irányításával kezdték el, aki egyben a felnőtt, megye 3-as csapat vezetőedzője is. Az egyesület várja a fiatalok jelentkezését.
2024.08.10. -
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Áldozatokkal járt az Alba Fehérvár kecskeméti győzelme
Az alapszakasz utolsó fordulójában feledtette a Pécs elleni botlást az Alba Fehérvár, amely listavezetőhöz méltó magabiztossággal, huszonhárom ponttal verte idegenben a Kecskemétet. A helyenként túl keményen játszó ellenfél nem tudta tartani a lépést, de a csetepatékba belemenő Shepard és Mohammed kiállítása érzékeny veszteség az Albának, hiszen ők nem játszhatnak a középszalasz első meccsén. Az Alba imponáló mérleggel nyerte az alapszakaszt.
Kecskemét - Alba Fehérvár 65-88
Kecskemét - Alba Fehérvár 65-88
2017.03.26. 20:01 |
![Áldozatokkal járt az Alba Fehérvár kecskeméti győzelme](/_upload/images/news/10475/alba_kte2.jpg)
A zsinórban négy meccset megnyerő Kecskemét otthonában visszatért megszokott kezdő ötöséhez Dzunics Braniszlav, vagyis Brandon Taylor irányított. Rögtön egy hármassal kezdett az amerikai, de hamar fordított a Kecskemét. Lóránt Péterre gyorsan ráfújtak két faultot, jönnie kellett a Pécs elleni meccset betegség miatt kihagyó Farrnak. Az első öt percben nagyon sok büntetőt dobhattak a hazaiak, ezekből többet kihagytak, mezőnyből ellenben alig rontottak. Karahodzic növelte ötpontosra az előnyüket, ekkor jött az első időkérés. Jót tette, főleg Edwardsnak, aki hamarjában eltüntette a különbséget. A negyed hajrájában sem lett kevesebb a lefújt fault, de már az Alba is büntetőzhetett – hogy aztán Djeraszimovics triplájával alakuljon egyenlőre az eredmény.
A második negyed Alba-pontokkal indult, vagyis védekezésben odafigyeltek a vendégek, közben pedig jobban dobtak. Lóránt mellett Mohammed is megszerezte első kosarát, egy 8-0-ás fehérvári rohamot követően kellett időt kérnie a Kecskemét edzőjének, Forrai Gábornak. Majd nemsokára megint, mert a negyed felénél továbbra sem tudott betalálni csapata, és bár hiba volt az Alba játékában is (eladott labdák), elhúzott tíz ponttal a listavezető. Közben komoly feszültség alakult ki Shepard és az őt zsákolás közben „leszedő” Ivosev között, aminek páros kiállítás lett a vége… Természetesen büntetőkkel törte meg rossz szériáját a KTE, Djukanovics hármat is dobhatott. Lassan beindultak a hazaiak, de ettől nem torpant meg az Alba, amelyben Edwards mellé Keller Ákos is beszállt a pontgyártásba, az ő közelijével lett először közte tíz. Ezt a távolságot tartotta is a mezőnyből jól célzó Dzunics-csapat a szünetig.
Lóránt duplája és egy büntetője vezette fel a második félidőt, majd a centertárs, Keller Ákos is betalált, és alig egy perc után már kérhetett is időt a Kecskemét. A Pécstől elszenvedett vereség érezhetően élessé tette a fehérváriakat,akik védekezésben legjobbjukat hozták. Taylor nem rontott dobást a mezőnyből, harmadik triplájával majdnem hússzal vezetett az Alba. A Kecskemét a harmadik negyed második felében már többször tudta befejezni akcióit, de ekkor sem csökkent lényegesen a különbség, mert Edwardsék amikor kellett, tudtak pontot szerezni. Lepattanóban is jobb volt az Alba, amely tizenhárom pont előnnyel várhatta az alapszakaszt záró játékrészt.
Lóránt duplája és egy büntetője vezette fel a második félidőt, majd a centertárs, Keller Ákos is betalált, és alig egy perc után már kérhetett is időt a Kecskemét. A Pécstől elszenvedett vereség érezhetően élessé tette a fehérváriakat,akik védekezésben legjobbjukat hozták. Taylor nem rontott dobást a mezőnyből, harmadik triplájával majdnem hússzal vezetett az Alba. A Kecskemét a harmadik negyed második felében már többször tudta befejezni akcióit, de ekkor sem csökkent lényegesen a különbség, mert Edwardsék amikor kellett, tudtak pontot szerezni. Lepattanóban is jobb volt az Alba, amely tizenhárom pont előnnyel várhatta az alapszakaszt záró játékrészt.
Ebben a lila-fehérek Djeraszimovicsnak köszönhetően triplával nyitottak, de Edwards és Lóránt révén a túloldalon még több pont született. Sőt, Markovics triplát, Taylor duplát dobott, tehát ez a negyed is úgy indult, mint az előző kettő. Elérte a húsz pontot a különbség, ekkor egyszerűen nemvolt egy súlycsoportban a két csapat. A hazaiak túlzott keménységgel próbálták kompenzálni a tudásbeli különbséget, ezt nehezen viselte Mohammed, akit szintén kiállítottak, egy videózás után… Bár nem lehetett kérdés, melyik a jobb csapat, érzékeny veszteségek érték az Albát, hiszen a két kizárt játékos nem léphet pályára a középszakasz első találkozóján, vagyis minimálisra csökkent Dzunics Braniszlav rotációs lehetősége… Ezzel együtt a meccs és az alapszakasz fölényes megnyeréséért minden elismerést megérdemel a Pécs elleni botlást feledtető Alba Fehérvár.
Kecskemét - Alba Fehérvár 65-88 (21-21, 15-26, 14-16, 15-5)
Alba: Taylor 18/12, Edwards 18/3, Shepard 4, Lóránt 14, Keller Á. 13. Csere: Markovics 9/3, Farr 7/3, Mohammed 5, Keller I.
Alba: Taylor 18/12, Edwards 18/3, Shepard 4, Lóránt 14, Keller Á. 13. Csere: Markovics 9/3, Farr 7/3, Mohammed 5, Keller I.