-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Amatőr asztalitenisz verseny lesz vasárnap a Hétvezér Iskolában
Újabb Amatőr Asztalitenisz Versenyt szervez vasárnap délelőtt a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség a Hétvezér Általános Iskolában. A sportos programon azok vehetnek részt, akik az asztalitenisz sportágban nem igazolt játékosok. Az eseményre vasárnap reggel a verseny helyszínén lehet nevezni.
2016.05.31. 10:11 |
Újabb Amatőr Asztalitenisz Versenyt szervez vasárnap délelőtt a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség a Hétvezér Általános Iskolában. A sportos programon azok vehetnek részt, akik az asztalitenisz sportágban nem igazolt játékosok. Az eseményre vasárnap reggel a verseny helyszínén lehet nevezni. A szervezők több versenyszámban is várják a megmérettetésen a sportolni vágyókat, ahol a kategóriák első három helyezettjeit is díjazzák.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Majus/Bakony/Asztalubelso.jpg)
Június 5-én vasárnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Szabadidősport Szövetség támogatásával újabb amatőr asztalitenisz versenyt szervez a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség a Hétvezér Általános Iskolában. A vasárnap reggel 09.00 órakor kezdődő eseménnyel a sportágat kívánják népszerűsíteni, továbbá versenyzési lehetőséget kívánnak biztosítani a mozogni vágyóknak. A programon bárki részt vehet, aki az asztalitenisz sportágban nem igazolt játékos. Nevezni a helyszínen lehet a verseny napján 08.15 és 08.35 óra között. A nevezési díj versenyszámonként iskolásoknak 200, felnőtteknek 500 forint. A sportos program népszerűségét bizonyítandó, a résztvevők kérése nyomán a szervezők kibővített kategóriákkal várják az érdeklődőket.
Versenyszámok, kategóriák: Egyéni versenyek
- fogyatékkal élő tanulók, akik tanulásban akadályozottak (7-10 évig): fiúk, lányok
- fogyatékkal élő tanulók, akik tanulásban akadályozottak (10-14 évig): fiúk, lányok
- fogyatékkal élő tanulók, akik tanulásban akadályozottak (14-18 évig): fiúk, lányok
- Iskolások (7-10 évig): fiúk, lányok
- Iskolások (10-14 évig): fiúk, lányok
- Iskolások (14-18 évig): fiúk, lányok
- Felnőttek (18-40 évig): nők
(Az idősebb korosztályba tartozó felnőtt játékosok, indulhatnak egy korosztállyal lejjebb, de csak egy korosztályban szerepelhetnek)
- Felnőttek (40 év feletti): nők (Az idősebb korosztályba tartozó játékosok, indulhatnak egy korosztállyal lejjebb)
- Felnőttek (18-40 évig): férfiak
(Az idősebb korosztályba tartozó felnőtt játékosok, indulhatnak egy korosztállyal lejjebb, de csak egy korosztályban szerepelhetnek)
- Felnőttek (40-74 évig): férfiak (Az idősebb korosztályba tartozó játékosok, indulhatnak egy korosztállyal lejjebb)
- Felnőttek (74 év feletti): férfiak (Az idősebb korosztályba tartozó játékosok, indulhatnak egy korosztállyal lejjebb)
Párosok versenye az alábbi megosztásban:
- Felnőttek (18-40 évig): női páros, férfi páros, vegyes páros
(Az idősebb korosztályba tartozó felnőtt játékosok, indulhatnak egy korosztállyal lejjebb, de csak egy korosztályban szerepelhetnek)
- Felnőttek (40-74 évig): női páros, férfi páros, vegyes páros
- Felnőttek (74 év feletti): férfi páros
Az esemény lebonyolítása a nevezések számától függően vegyes, illetve kieséses rendszerben is történhet. Fontos tudnivaló, hogy a versenyen sportruházat és tiszta talpú sportcipő használata kötelező. A résztvevők saját ütővel versenyeznek, labdáról a rendezők gondoskodnak. Ezen kívül az öltözőkben hagyott értéktárgyakért a rendezőség nem vállal felelősséget, valamint a versenyen mindenki saját felelősségére vehet részt! Az első három helyezett minden kategóriában díjazásban részesül. A sportprogram az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Magyar Szabadidősport Szövetség támogatásával valósul meg.