-
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Angyalföldön sem ment - a Vasas ellen is kikapott a Videoton
Az OTP Bank Liga ötödik fordulójában a Videoton FC a bajnokság újonca, a Vasas ellen próbált meg ismét rátalálni a győzelem útjára. Bernard Casoni együttese hiába szerzett vezetést a Vasassal szemben, az angyalföldiek végül 2-1-es győzelmet arattak. A bajnokcsapat öt forduló után négy vereséggel és mindössze egy győzelemmel rendelkezik a pontvadászatban…
2015.08.15. 19:56 |
Az OTP Bank Liga ötödik fordulójában a Videoton FC a bajnokság újonca, a Vasas ellen próbált meg ismét rátalálni a győzelem útjára. Bernard Casoni együttese hiába szerzett vezetést a Vasassal szemben, az angyalföldiek végül 2-1-es győzelmet arattak. A bajnokcsapat öt forduló után négy vereséggel és mindössze egy győzelemmel rendelkezik a pontvadászatban…
![](/_user/0/Image/00000Miki2015/0Augusztus/Vasassss/Vasasbelso.jpg)
A Ferencváros elleni múlt heti fiaskót követően az újonc Vasas otthonában vendégeskedett a Videoton FC. Bernard Casoni a Danilovics - Heffler, Luijckx, Lang, Szolnoki - Trebotic - Oliveira, Pátkai, Kovács, Ivanovszki – Feczesin összetételű kezdő tizenegyet küldte pályára a fővárosiak ellen. A két csapat legutóbb 2011 szeptemberében játszott egymás ellen az első osztályban, és nagy meglepetésre a bajnokságból az év végén kieső Vasas pontot mentett egy gól nélküli találkozón. Az első percekben mindkét gárda megpróbálta ráerőltetni akaratát a másikra, nagy helyzetet mégis a Videoton puskázott el. Rögtön a harmadik percben megzörgethette volna a hálót a fehérvári alakulat, Pátkai precíz beadását azonban Kovács István ordító ziccerben fölé fejelte. Bő negyedórát követően a Vasas is megemberelte magát, és Remili révén, kis híján előnybe kerültek a hazaiak. A Vasas támadójának 14 méteres lövése éppen csak elkerülte a Vidi kapuját.
Az ivószünet után minden drukker abban bízhatott, hogy a csapatok nagyobb sebességfokozatra kapcsolnak. Ez az óhaj azonban csak hiú ábránd maradt, mivel a pontatlan passzok és a rossz megoldások jellemezték döntő helyzetekben a mérkőzést. A félidő végéhez közeledve már mindenki készült beletörődni az ikszbe, a mezőny egyik legaktívabbja, Kovács István viszont másképp gondolta. A hosszabbítás utolsó pillanataiban az egyik védőről elé pattant a labda, a technikás támadó középpályásnak pedig még az is belefért, hogy elcsúszva, estében kanalazza a labdát a hálóba. A szerencsés találatot követően egygólos előnnyel mehetett pihenőre a Vidi.
Alighogy elkezdődött a második 45 perc, egyenlített a Vasas. A 48. percben egy hazai szöglet után Vida kicselezte a Videoton kapusát, Danilovicsot, majd középre adott labdáját Novák Csanád pofozta a kapuba. A gólt követően azonnal nagyobb sebességfokozatra kapcsolt Bernard Casoni együttese, az 56. minutumban Oliveira vette észre okosan a hosszún érkező Ivanovszkit, aki 5 méterről a kapu mellé lőtt. Egy perccel később Berecz bombáját hatástalanította nagy bravúrral Danilovics. AZ 59. percben Kovács hatalmas ziccerben, egy az egyben vihette a Vasas kapusára a labdát, aki becsúszva próbálta szerelni a Vidi gólszerzőjét. Kovács átesett Nagyon, Solymosi Péter játékvezető sípja azonban néma maradt. Az esetet követően a reklamáló Bernard Casoni-t a lelátóra száműzte a játékvezető.
A hátralévő időben mindent megtett a győzelemért a Videoton FC, a 74. percben egy kiváló labdaátvétel után Gyurcsó próbálkozását fogta hatalmas bravúrral Nagy. A 76. percben aztán a teljes döbbenet lett úrrá a Vidi játékosain, hiszen a Vasas Remili révén megszerezte a vezetést. Berecz passzát a csereként beálló Fejes nem érte el, a Vasas csatára pedig kíméletlenül kilőtte a jobb alsót. A hátralévő percekben nagy nyomás alá helyezte a Vasast a Videoton, gólt azonban már nem tudtak bepréselni Kovácsék. A szervezetten játszó Vasas otthon tartotta mindhárom pontot, míg a Videoton továbbra sem tud kikecmeregni az immár egyre mélyülő hullámvölgyből.
Vasas - Videton FC 2-1 (0-1)
G.: Novák, Remili, ill. Kovács