-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Arcok és álarcok - megnyílt Klotz Miklós kiállítása
Klotz Miklós fotográfus Arcok és álarcok című kiállítása nyílt meg szerdán este a Vörösmarty Színház Galériájában. A Budapesten és Pázmándon élő és dolgozó fotográfus a székesfehérvári Árpád Szakközépiskolában tanult fényképészetet.
2017.04.26. 20:01 |
Klotz Miklós alkotói alapállása a felfedező-riporteré: az előzetes kulturális dokumentálódás, a helyszíni kutatás, alanyainak – embereknek vagy helyeknek – fölkutatása, megismerése, a motívumok kiválasztása, a kivágások és kompozíciók megkomponálása, a beleegyezés elnyeréséhez szükséges manőverek lebonyolítása.Minden más vonatkozásban teljes a különbség. A művészt csakis a mindennapi élet megnyilatkozásai érdeklik, a kutatott terület szocio-kulturális környezetébe ágyazott, banálisnak tűnő vagy valóban banális szokások.
Megnyílt Klotz Miklós fotográfus kiállítása