-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Asszonyműhely és sallangkészítés szombaton a fehérvári kézművesekkel
Két programjára is várja a tanulni vágyó, kreatív érdeklődőket szombaton a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Az újra megnyitó Asszonyműhelyben foltmintás őszi dísztárgyakat, valamint Hidvégi Miklós bőrdíszműves mester vezetésével sallangot, azaz bőrös dísztárgyat lehet készíteni.
2016.09.22. 09:18 |
Két programjára is várja a tanulni vágyó, kreatív érdeklődőket szombaton a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Az újra megnyitó Asszonyműhelyben foltmintás őszi dísztárgyakat, valamint Hidvégi Miklós bőrdíszműves mester vezetésével sallangot, azaz bőrös dísztárgyat lehet készíteni.
Ismét megnyitja kapuit a Fehérvári Kézművesek Egyesületének Asszonyműhelye, melynek keretében havonta, egy-egy aktuális témakörben szerveznek kreatív foglalkozást. Legközelebb szeptember 24-én, szombaton 10.00-16.00 óra között várják az érdeklődőket a Rác utca 27. szám alatti Kézművesek Házában. Ezúttal Bodáné Fenyves Zsuzsa irányításával az ősz színeiben pompázó, foltmintás apró használati és dísztárgyakat lehet készíteni, melyek akár ajándéknak is kitűnőek.
Szintén szombaton, ugyanebben az időpontban a sallangkészítés alapjait is elsajátíthatják az érdeklődők. A sallang bőrből készült, fonott, vagy csomózott, keskeny szíjakból álló, igen mutatós dísztárgy. A munkát Hidvégi Miklós bőrdíszműves mester, okleveles kézműves vezeti. Mindkét foglalkozás esetében 2.000 forint a részvételi díj, amely tartalmazza a szakmai segítségnyújtást és az anyagköltséget. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete szeretettel vár minden érdeklődőt!