-
Jótékony összefogás
Újabb jótékony célú összefogásra hívja a fehérváriakat és a Velencei-tó környék élőket a JóPont Alapítvány. A Szépréti Krisztina és Jócsák Éva által létrehozott szervezet minden évben igyekszik tenni azért, hogy a helyi gyermekotthonok lakóit olyan élményekkel ajándékozzák meg, melyekben igazán örömüket lelik.
2024.07.18. -
Ételosztás a Heti Betevővel
A hónap harmadik hétvégéjén szombaton és vasárnap is lehetőség nyílik támogatni a Fehérvári Heti Betevő csapatát és tevékenységét. Július 20-án 18 órakor kezdődik a II. Támogató party a Fehérvári Heti Betevő javára a Petz sörözőben, majd július 21-én, 10 órától az önkéntesek várják vendégeiket a Károly János utcában.
2024.07.18. -
Egyre melegebb lesz
Az MCC Klímapolitikai Intézet egy újabb kutatása szerint a jelenlegi rendkívüli meleg a jövőben csak egyre tovább fog fokozódni. A tanulmány szerint a század végére a nyár hossza akár 5-6 hónapra is növekedhet.
2024.07.18. -
Ítélkezési szünet a bíróságokon
Gyakorlatilag bezárnak a bíróságok. Július 15-től augusztus 20-ig tart az ítélkezési szünet a bíróságokon - közölte az Országos Bírósági Hivatal a honlapján.
2024.07.18.
Átadták a Fejér Megyei Kormányhivatal felújított épületeit
![Átadták a Fejér Megyei Kormányhivatal felújított épületeit](/_upload/images/news/44257/kormhiv01.jpg)
Az állampolgárok és a vállalkozások számára is fontos, hogy a modern közigazgatás gyors, korszerű kulturált szolgáltatást nyújtson – kezdte köszöntő beszédét dr. Simon László. A kormánymegbízott kiemelte, hogy a járások megerősítése, a hivatalok hatásköreinek bővülése elengedhetetlenné tette az épületek felújítását, nem csak a költséghatékony működés, hanem az ügyfelek komfortérzetének növelése, valamint a megfelelő munkakörülmények kialakítása érdekében miatt is.Dr. Kovács Zoltán minden résztvevőnek köszönetet mondott a precíz, hatékony és gyors munkáért, majd hangsúlyozta: az energia-megtakarítás a KEHOP program egyik kiemelkedő része. A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára arról is beszélt, hogy országosan mintegy 25 milliárd forint összegű beruházásról van szó. Mindez 268 kormányhivatali épület korszerűsítését jelenti, ennek egyharmada el is készült már – tette hozzá dr. Kovács Zoltán.
Székesfehérváron a Sárkeresztúri út 12. alatt található Közlekedési Osztály és Útügyi Osztály épületén az összes homlokzati nyílászárót kicserélték, korszerű külső hőszigetelést kapott az ingatlan, valamint a zárófödém hőszigetelése is megtörtént. Az energiatakarékosság mellett fontos szempont a környezettudatosság is, ezért az energiaellátást 6,25 kwp (kilowatt peak - csúcsteljesítmény, ami a napelemek esetében a névleges csúcsteljesítményt jelöli) napelem segíti a jövőben.A Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Székesfehérváron a Hosszúsétatér 1. szám alatt található. Itt a munkák során 20 kwp-os napelemet, 10 darab napkollektort építettek be a szakemberek, emellett a kazán és a termofejek cseréje is megtörtént.
Sárbogárdon a járási hivatal foglalkoztatási osztálya működik ezentúl korszerűbben. Ez az épület a Tury Miklós utca 3/A alatt található. Az ingatlanon a homlokzati nyílászárók cseréje, a külső hőszigetelés, valamint a zárófödém szigetelés valósult meg. Ezen kívül 5 kwp-os napelemet építettek be a beruházás során, valamint a termofejeket, a melegvíztárolót, és a kazánt is kicserélték.
Az Enyingi Járási Hivatal esetében homlokzati hőszigetelés, külső nyílászárócsere, zárófödém szigetelés is készült. A Szabadság tér 14. alatti épület új gázkazánt, 5 kwp napelemes rendszert kapott, és a fűtéskorszerűsítés is megtörtént. A hivatal tetőszerkezetének felújítása 5 millió forintba került, ehhez Enying Város Önkormányzata 3 millió forinttal járult hozzá.
A Dunaújvárosi Járási Hivatal Adonyban található Kormányablak Osztálya a többi épülethez hasonlóan új külső nyílászárókkal, megújult külső és zárófödém szigeteléssel rendelkezik mostantól. A felújításnak köszönhetően 4,5 kwp napelem és új kazán dolgozik az ingatlan energiaellátásán.
A Fejér Megyei Kormányhivatal projektben vállalt további épületeinek felújítása várhatóan 2017. év őszére befejeződik. Mindez összesen 12 épület energetikai korszerűsítését jelenti, melynek a tervezett összköltsége 993 millió forint. Az eddig kifizetett KEHOP-522 támogatás 382.436.996 forint.