-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Elkészült és átadták a felújított Béke téri játszóteret
Régóta várt beruházásként elkészült a Béke téri játszótér felújítása. Több mint 6 és félmillió forintból szabványszerűvé és biztonságossá tették a teret, ahova új játékok is kerültek.
2017.12.08. 14:25 |
![Elkészült és átadták a felújított Béke téri játszóteret](/_upload/images/news/47614/Beke_teri_jatszoter_atadasa-0118.jpg)
A Béke téri a nagyobb méretű, igen tágas játszóterek közé tartozik. Zöldövezetben fekszik, fák és cserjék veszik körül, ami ideálissá teszi a kikapcsolódni vágyó kisgyermekes családok számára. Éppen ezért a teret nagyon sokan használják nemcsak a közelből, hanem a távolabbi utcákból is.
![Ilyen lett a felújított Béke téri játszótér](/_upload/images/medialibrary/47613/Beke_teri_jatszoter_atadasa-0060.jpg)
Ilyen lett a felújított Béke téri játszótér
A képviselő köszönetét fejezte ki a családok türelméért és megértéséért. Arról is beszélt, hogy városszerte folytatódnak a játszótér-felújítások, építések. Saját körzetében, a Deák Ferenc utcában egy új, ötmillió forint értékű játszótér létesül a jövő év elején.