Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.
Konzekvens várospolitikát folytatva minden olyan javaslatot megszavaz majd a közgyűlésben, amely valóban a fehérváriak életét teszi jobbá – ígéri Végh Annamária. A Mi Hazánk képviselője valódi sikernek érzi, hogy a közlekedési tanácsnoki poszton túl két belsős és külsős bizottsági helyet is kapott mozgalmuk.
Sándor Barbara, a Fehérvárért Közösen választási szövetség önkormányzati képviselője első alkalommal került be Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésébe. A 33 éves közgazdász négy idegen nyelven beszél, Finnországban is tanult, így első kézből tapasztalta a világ egyik legjobb oktatási rendszerét. Szívügye a környezetvédelem mellett a fiatalokat segítő bérlakásprogram.
Az új székesfehérvári képviselőtestület talán „legszínesebb” egyénisége Fenekes Roland, akiről sokan az aszfaltfestések és a buszmegállóépítések kapcsán hallottak. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt önkormányzati képviselője mostantól azonban vagyongazdálkodási tanácsnokként konkrét javaslatokkal is próbál segíteni Fehérvár szépülésében.
Dr. Pásztor Eszter 2024 nyarán, az önkormányzati választások után első alkalommal lett tagja Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének. A fiatal gyógyszerész, aki három kislányt nevel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselőjeként, listáról került a testületbe. Munkája során a helyi sajátosságoknak megfelelően szeretné megvalósítani az önkormányzatnál a közösségi költségvetés gyakorlatát, és változást szeretne elérni a fiatalok szórakozási lehetőségeinek bővítése terén is.
A roma közösség kultúráját, értékeit, a nemzetiségi önkormányzat célkitűzéseit ismerhetik meg az érdeklődők azon az esten, amelynek a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontja ad helyet december 11-én, szerdán.
Jövő héten két önkormányzati képviselő is fogadóórát tart. Deák Lajosné a 11. számú választókörzetben élőket hétfőn, Lehrner Zsolt a belvárosiakat pedig kedden délután várja.
Az Öreghegyen a szombat délután és este az ünnepvárás jegyében telt és így lesz ez minden pénteken és szombaton karácsonyig a Késmárki közben, a Posta mögötti kis parkban. A vásári portékák mellett családi- és gyermekprogramokkal, igazi ünnepváró hangulattal várnak mindenkit szeretettel a szervezők.
Mintegy negyven napirendet tárgyalt pénteken délelőtt Székesfehérvár MJV Önkormányzatának Közgyűlése. A városi cégek felügyelőbizottságainak személyi összetétele mellett döntöttek a képviselők arról a mintegy 13 milliárdos fejlesztési programról, melynek része az Bakony utcai átkötő megépítése és az Úrhidai út felújítása is. A 2038-as ünnepi emlékévvel kapcsolatos döntés volt, hogy Fehérvár létrehozza a Civitas Regia 2038 Nonprofit Kft-t.
Lakossági fórumra várta hétfőn este a 11 számú választókörzetben élőket Deák Lajosné önkormányzati képviselő a Széna Téri Általános Iskolában. Szó volt a kisebb utcák forgalma kapcsán arról, hogy átgondolt egyirányúsítással lehetne csökkenteni az átmenő forgalmat a vezér utcák környékén és arról is, hogy mit tehet az tulajdonos, ha a háza előtti fa gyökere belenőtt a ház alapjába.