-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Átadták a felújított Lövölde utat - teljes hosszában kicserélték a burkolatot
Bejárással egybekötött műszaki átadást tartottak hétfőn délelőtt a Lövölde úton, melyet a Saára Gyula-program keretében újítottak fel az elmúlt hetekben. Kicserélték az út burkolatát és egy járdaszakaszt is felújítottak bruttó 53 millió forint értékben. A bejáráson dr. Kovács Zsolt képviselő elmondta, hogy a harmadik negyedévben elkezdődik a Lövölde út – Deák Ferenc utca kereszteződésének körforgalommá alakítása, mellyel teljessé válik az útfelújítás. Az engedélyezési eljárások már folyamatban vannak.
2014.06.23. 12:03 |
Bejárással egybekötött műszaki átadást tartottak hétfőn délelőtt a Lövölde úton, melyet a Saára Gyula-program keretében újítottak fel az elmúlt hetekben. Kicserélték az út burkolatát és egy járdaszakaszt is felújítottak bruttó 53 millió forint értékben.
![](/_user/0/Image/00000Peter_2014/j__nius/lov1.jpg)
A Lövölde út felújítása az egyik legfontosabb beruházás volt ebben az évben Székesfehérvár 4. számú választókörzetében. A munkálatok május 5-én kezdődtek és a napokban fejeződtek be, a mai műszaki átadáson részt vett dr. Kovács Zsolt, a terület önkormányzati képviselője is.
![](/_user/0/Image/00000Peter_2014/j__nius/lov2.jpg)
A Lövölde úton a Budai úti és a Deák Ferenc utcai csomópontok között teljesen kicserélték az út kopórétegét, mintegy 8000 négyzetméteren újult meg az útburkolat, a rossz térkő-felállósávokat pedig aszfaltburkolatra cserélték, ezzel csendesebbé tették a közlekedést. Ezen kívül az Erzsébet út és a Tüzér utca közötti szakaszon megújult a járda burkolata is 400 négyzetméteren. A beruházás összértéke bruttó 53 millió forint.
![](/_user/0/Image/00000Peter_2014/j__nius/lov3.jpg)
A bejáráson dr. Kovács Zsolt képviselő elmondta, hogy a harmadik negyedévben elkezdődik a Lövölde út – Deák Ferenc utca kereszteződésének körforgalommá alakítása, mellyel teljessé válik az útfelújítás. Az engedélyezési eljárások már folyamatban vannak.