-
Iskolafelújítás a megvalósulás útján
A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.
2024.12.18. -
Megnyílt a szárazréti bölcsőde
Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.
2024.12.13. -
Új iskolabútorok
Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.
2024.12.10. -
Megújul a könyvtár
Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.
2024.12.10.
Átfogó bővítés a fehérvári buszhálózaton - lesznek késő esti járatok is
A hálózatbővítés járattervezeteit ITT nézheti meg pontosan!
A 2021-es tervezet következtetéseit levonva, az azt követően beérkezett több mint 300 javaslatot megvizsgálva tervez több mint 10%-os hálózatbővítést Székesfehérvár Önkormányzata. Mindez mintegy 300 millió Ft-tal növeli meg a közösségi közlekedés költségét – az idei évre eső 150 millió Ft-ot a város költségvetése tartalmazza, amelyben a közösségi közlekedés biztosítására 2,62 milliárd forintot fordít az Önkormányzat.
A buszmenetrend hálózatfejlesztéséről Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere és Mészáros Attila alpolgármester közösen tartott tájékoztatót a Városházán.
Cser-Palkovics András polgármester elmondta, bízik abban, hogy az utazóközönség észrevételeivel és a szakértők hozzáértésével együtt létrehozott hálózatbővítési tervnek nagy lesz a társadalmi támogatottsága.
„Éves szinten több mint 300 millió forint ennek a bővítésnek a költsége, ami mintegy évi 350.000 pluszkilométer jelent. Összességében elmondható, hogy ez, több eszközzel magasabb szolgáltatási színvonalat fog képviselni.”
A városvezető kiemelte, a közösségi közlekedés korszerűsítése és bővítése egy hosszútávú projekt: „A közösségi közlekedés megújítása egy átfogó feladat, de közlekedési és környezetvédelmi szempontból is kiemelkedő jelentőségű. Szükség van új autóbuszokra – a már forgalomba állított 23 vadonatúj csuklós busz mellett, 12 darab elektromos busz is érkezni fog – további kedvezményekre (280 forintos havi diákbérlet, a jelentősen növekvő költségek mellett, hosszú évek óta nem emelkedő jegyárak és bérletárak), új termékek bevezetésére, utastájékoztatási rendszer kialakítására, de szükség van a hálózat továbbfejlesztésére is.”
A tervek már elérhetőek a városi honlapon, a végleges hálózatbővítést tartalmazó menetrendtervezet április közepére várható, ekkortól lesz elérhető az útvonaltervező is a szekesfehervar.hu honlapon. A bevezetés pedig nyáron lehetséges. Az észrevételeket folyamatosan várják a buszmenetrend@szekesfehervar.hu email címre. A bővítés részleteit Mészáros Attila alpolgármester prezentációban ismertette a sajtó képviselőivel.
A hálózatbővítés keretében – a várhatóan idén ősszel elinduló intermodális csomópont fejlesztésére tekintettel – a harmincas járatok kerülnek átalakításra, a vasútállomás decentrum megszűnésével. Emellett néhány járat esetében kisebb változásokkal a hatékonyságot lehet növelni. A tervezésben aktívan részt vett az a Munkacsoport, amelynek tagjai voltak a Volánbusz Zrt. szakemberei is, köztük egy buszsofőr.
A bevezetés pedig nyáron lehetséges. Az észrevételeket folyamatosan várják a buszmenetrend@szekesfehervar.hu email címre.
Nem változnak a 10, 11, 11A, 11G, 12Y, 13G, 13Y, 14, 14G, 15Y, 17, 22, 24, 25, 26, 26A, 26C, 26G járatok. Más vonalba olvadnak bele a 12A, 13A, 23E, M26, 29, 30, 31E, 38, 40, 43 járatok.
A tervezet szerint a 31-es továbbra is a Vasútállomás felől közlekedik, a végállomása viszont nem a Béla út végén, hanem a Nagyszombati utca/Kassai utcánál lesz, és csúcsidőben sűrűbben jár majd. A 32-es a Nagyszombati utca/Kassai utcától a Vasútállomás felé közlekedik, és a járat meghosszabbodik a Sóstói bevásárlóközpontig, illetve a műszakváltásokhoz igazodva az Angol utcáig közlekedik. Új járat lesz naponta 10-szer a 2-es, amely a Kisfalud – Pozsonyi út – Berényi út – Kisteleki utca – Géza utca – Kórház – Rendelőintézet – Vasútállomás – Őrhalmi Szőlők – Angol utca vonalon közlekedik.
A 33-as járat a Fecskeparttól a Várkörút/Prohászka utcán keresztül jár majd, a Vasútállomástól a Rendelőintézetet érintve a Köfém lakótelep lesz a végállomása. A 34-es busz a Fecskeparttól a Várkörút – Rákóczi utca – Gáz utca – Lövölde utca – Vasútállomás – Jancsár utca vonalon közlekedik. A 35-ös busz esetében a változás annyi lesz, hogy a végállomása a Vasútállomás helyett a Jancsár utca lesz.
A 13-as busz az Alba Ipari Zóna felől a Piac téren keresztül nem Szedreskertre, hanem a 36-os vonalán az Új Csóri út végéig közlekedik a jelenlegi menetrendnek megfelelően. Azokban az időszakokban, amikor a 13-as nem a mostani sűrűséggel jár Feketehegyen, a 36-os járat a Vasútállomást követően hosszabb útvonalon, a Rendelőintézetet és a Kórházat érintve, a Budai úton keresztül a Zsolnai út/Nagyszombati utcai végállomásig közlekedik majd. Csakúgy, mint a 37-es járat, amelynek útja a mostani járatsűrűséggel a Vasútállomást követően, a Kórház érintésével szintén a Zsolnai út/Nagyszombati utcai megállóban végződik.
A 38-as járat beépül a 27-esbe, a Csapó utcától az Európa, illetve a Videoton Ipari Park felé közlekedik. A 41-es járat – a 40-es járatot magába olvasztva – sűrűbben jár majd csúcsidőben és azon kívül is. Ezzel a járattal a Maroshegyen lakók közvetlenül elérik a Vasútállomást, Rendelőintézetet, Kórházat. A 23-as a Jancsár utcától a Várkörút helyett a Vasútállomás felé közlekedik, majd a Budai úton és a Fiskális úton keresztül közlekedik az Európai Ipari Parkig.
Továbbra is a 42-es járat fogja ellátni a Börgöndpusztán élőket a Kórház – Budai út – Gáz utca – Várkörút – Mátyás király körút – Csapó utca útvonalon, a jelenlegi menetrendjénél sűrűbben. A 16-os járat pedig érinteni fogja a Rendelőintézetet és a Mártírok útja külső szakaszát.
A megújuló 44-es a Jancsár utcából a Vasútállomást, Rendelőintézetet, Kórházat, Budai utat, Piac teret érintve a Hübner András utcáig jár, majd vissza ugyanezen az útvonalon. A Köfém lakótelep és a Jancsár utca között közlekedő 20-as járat meghosszabbodik a Hübner András utcáig, így a Palotavárosban élők egy busszal eljuthatnak a Vasútállomásra és a 44-essel a Budai út belső szakaszára.
A 12-es a Szedreskertről indulva a műszakváltások idején egészen az Angol utcáig közlekedik, míg a 12A beépül a 15-ös járatba, ezáltal sűrítve a Piac tér és a Sóstó Ipari Park közötti eljutás lehetőségét.
Az esti üzemidő bővítésével az utolsó buszok éjfélkor indulnak a 10-es, a 24-es, a 32-es, a 33-as és a 37-es vonalakon, így a késő esti programokról, vagy a 23:44-kor Budapest felől beérkező vonatról is el lehet jutni a legtöbb városrészbe.
A 31-es, 32-es buszjáratok átalakítása és az új 2-es busz - LETÖLTÉS (.pdf)
- A 31-es viszonylat a Béla utcától a Nagyszombati utcán át a Kassai utcáig hosszabbodik meg. Ezzel a Béla utcai, balesetveszélyesen megközelíthető buszvégállomás megszüntethető.
- A 32-es járat a vasútállomástól Sóstó felé meghosszabbodik. Műszakváltáshoz, irodai munkavégzéshez igazítva az Angol utcáig, egyébként a bevásárlóközpontig jár. Csúcsidőszakban a mainál sűrűbben közlekedik.
- A rendszeresen felmerülő utasigényeknek kiszolgálására 2-es jelzéssel új viszonylat létesül Kisfalud – Videoton – Kórház – vasútállomás – Sóstói bevásárlóközpont útvonalon, hétköznap csúcsidőszakban.
A 36-os és 37-es és 13-as viszonylatok átalakítása - LETÖLTÉS (.pdf)
- A 13-as és 13A járatokat 13-as jelzéssel a Piac tértől meghosszabbítjuk a Hernád utcáig, változatlan menetrenddel.
- A 36-os autóbuszjárat üzemideje csökken, csak abban az időszakban jár, amikor a 13-as járat nem közlekedik elég sűrűn a mai 36 oshoz képest: hétköznap 9-12 és 18-20 óra között, valamint hétvégén. A 36-os járatokat meghosszabbítjuk a Kórház érintésével a Nagyszombati utca alsó szakaszáig.
- A 37-es viszonylatot a vasútállomástól a 36-ossal azonos útvonalon vezetjük.
- A 37A járatokat meghosszabbítjuk a vasútállomásig.
- A 13G gyorsjáratok és a 13Y a Csapó utcáig meghosszabbítva járnak, a mai menetrend megtartásával.
A 27-es és 38-as járatok összevonása és a 23-as járatok módosítása - LETÖLTÉS (.pdf)
- A 38-as autóbuszjáratot a vele majdnem megegyező 27-es járattal összevonjuk, 27-es számmal. Az új 27-es járat a 38-as pótlására a Videoton Ipari Parkig közlekedik, a Hosszúsétatér érintésével.
- A viszonylat a 38-as járat mai menetrendi paraméterei szerint közlekedik, műszakváltás időszakában többlet indulásokkal a 27-es ma járatainak időfekvésében
- A térség jobb feltárása érdekében az új 27-es viszonylat a Marhacsapás – Tompa Mihály utca útvonalat használja a Szent Flórián körút helyett. Az Európa Ipari Park munkarendjéhez igazítva betér az Aszalvölgyi útra.
- A 23-as viszonylat a kis Budai út építése során alkalmazott és bevált terelőútvonalon, a vasútállomás felé közlekedik, menetrendje alapvetően változatlan de a Videoton Ipari Park helyett az Európa Ipari Parkig jár.
- A 35-ös járatok a mai menetrend megtartásával a Jancsár utcáig hosszabbodnak meg.
- A kétirányú körjárati jelleg megszűnik, a 33-as járat a vasútállomástól a Köfém lakótelepig meghosszabbodik, a Kórház érintésével.
- A 34-es járat a vasútállomástól a Jancsár utcáig hosszabbodik meg.
- A járatok üzemideje, és a követési idők változatlanok, a két járat a vasútállomás és Fecskepart között összehangolva jár.
- A 12-es járt a mai menetrendjével hétköznap csúcsidőszakban és műszakváltás idején az Angol utcáig meghosszabbodik.
- A 15-ös viszonylat egész nap közlekedik, 60 percenként. Hétköznap napközben és szombat délelőtt csak a Sóstói bevásárlóközpontig jár.
- Az Amerikai fasort a mai járatmennyiség szolgálja ki.
- A mai, 90 percenként közlekedő 40-es és 41-es járatok helyett egy összevont, csúcsidőben 30, amúgy 60 percenként, bővebb üzemidővel, de továbbra is csak hétköznap közlekedő viszonylatot alakítunk ki, a nyári tesztüzemben alkalmazott menetrend szerint. Üzemidő: 05-től 20 óráig.
A 16-os és a 42-es viszonylatok módosítása - LETÖLTÉS (.pdf)
- A 16-os és a 42-es autóbuszjáratok rendszerbe összevonása Börgönd sűrűbb kiszolgálását, és a 16- os járatok egésznapos üzemét teszik lehetővé. A rendszer lényegében azonos a nyári tesztüzemivel, de a kórházat érintő járat a Király soron marad, és a Szedreskertből indul a Csapó utca helyett.
- A 42-es járatok reggel a börgöndi jellemző utasforgalommal ellenirányban, utasidő-veszteség nélkül térnek be az Alba Ipari Zónába: reggel a város felől, délután a város felé haladva. Hétvégén csak a jellemző műszakos igények szerint tesznek betérőt.
- A mai 30-as járatot felváltja a módosított 16-os járat, amely óránként közlekedik.
- A 16-os és a 42-es járat az Alba Ipari Zóna és a belváros között együtt adják a mai 16-os 30 perces követési idejét.
- A 24-es, a 32-es és a 33-as járatok egymáshoz csatlakozva, bővebb üzemidővel közlekednek, a belvárosból 0 óra előtt pár perccel indulnak utoljára. Az Áron Nagy Lajos téren és a vasútállomásnál biztosított csatlakozásoknak köszönhetően, egy átszállással a város átszelhető éjfélig tömegközlekedéssel.
- A jobb területi lefedettség érdekében a 37-es járat, normál üzemidő utáni két járata módosított útvonalon jár, a kórház helyett a Budai úton, és – mivel a Zsolnai utcát a 24-es járat kiszolgálja – Kisfalud felé közlekedik. Az utolsó indulás a vasútállomásról a külső végállomások felé, valamint a Jancsár utcából Öreghegy felé 23:54-kor.
- A 10-es viszonylaton 0 órakor egy új járat indul a Piac tértől az Orsovai utcáig, amire a vasútállomástól 23:54-kor induló 37-es buszról is át lehet szállni.
- Az Öreghegy felé közlekedő 24-es járatok az Áron Nagy Lajos téren csatlakoznak a vasútállomás felől érkező 32-es járatokhoz
A 20-as és 29-es járatok összevonása és 43-as és 44-es viszonylatok módosítása
A 20-as autóbuszt a Jancsár utcától a 29-es útvonalán, a Csapó utca érintése nélkül meghosszabbítjuk a Hübner András utcáig. A járat menetrendje változik a vasúti csatlakozások és a Köfém dolgozóinak érdekében. A 29-es viszonylat megszűnik.
A 43-as és 44-es járatokat a körjárati jelleg helyett egy viszonylattá alakítjuk a Jancsár utca – vasútállomás – Kórház – Budai út – Piac tér – Palotaváros útvonalon.
A Piac tér és a kórház között a vasútállomás érintésével a 36-os és 37-es járatok teljesen pótolják a mai 43/44-est.
Javaslatát, véleményét itt is elküldheti!