Beszélgetés Harmath Artemisszel A Nibelung-lakópark című drámáról

A Nibelung-lakópark Térey Jánosnak egy különleges műve. Mi a személyes és szakmai jelentősége annak, hogy ez a történet most először egy kőszínházban színpadra kerül?

Kezdem a személyessel: nekem ez a kedvenc Térey-szövegem. Nyilván sok kedvencem van, viszont a monumentalitása, a rétegzettsége, a nyelvi lubickolása miatt már az első találkozáskor is egy bombasztikus élmény volt - ez egyébként a csöndes Széchenyi Könyvtár egy székén ülve történt meg. Akkor azon járt az eszem, hogy lehet, hogy az nem hír a Híradóban, hogy egy ilyen műalkotás született? Viccen kívül: az olvasópróbán többek szájából is elhangzott, hogy ez valóban egy nagyon nagy teljesítmény, nemcsak nyelvileg, hanem a világ megragadása szempontjából is. Akkor is, ha ez a világmegragadás éppen egy bomló világnak a felvétele, és roppant ünnepélyes számomra ez a pillanat, hogy ez egy kőszínházban valósulhat meg. Szikora Jánoshoz közel állt a kőszínházi feldolgozás, egyáltalán a médiumok keveredése, már önmagában az irodalmi nyelvben, amelyen alkotott is, keverednek a regiszterek és a különböző médiumoknak az áthallásai. Itt pedig fizikai valójukban is keveredni fognak a médiumok és egy nagyszabású produkció készül. Azon kívül pedig a műnek a fenségességet felragyogtató mivolta, és az az elemelkedettség, ami egy mítosznak a sajátja, szintén meg tud valósulni egy ilyen környezetben. Rendkívül hálás volt Szikora János azért, hogyha testet kaphatott a nyelv, a verbalitás, és mindig óriási izgalommal és örömmel készült ezekre a bemutatókra, és nagyon szerette mindig az első olvasópróbát is.

Milyen szinten folyt bele a dramaturgiai munkálatokba?

Csak apró tippeket próbálok adni, ha erre megkérnek, mivel maguk a Térey-művek nagyon sokféle feldolgozást tesznek lehetővé és ez a médiumokat is illeti, tehát film, színház, bármilyen feldolgozás, vagy pedig egy adott médiumon belül sokféle előadás elképzelhető. Zenéket például küldtem a dramaturgnak és a rendező úrnak, ezek olyan sugallatok, amiket a szerző így még tud küldeni nekünk, mert mindig szorosan készült egy-egy produkcióra. Úgy értem, hogy nagy apparátussal és a kontextust is rögzítve - hiszen Térey Jánosnak vannak esszéi magáról az alkotófolyamatról és több színdarabjának az üzenetéről is. Ebben a bizonyos tracklistben, ami szerepel a dokumentumok között, a Wagneren kívül sokféle zene szerepel, modern és klasszikus zenék egyaránt. Egyébként a verseihez is készített egy ilyen tracklistet, abból való a válogatás. A Moll című kötethez készült még ilyen zenei lista.

Ezt úgy kell elképzelnem, mintha ezek betétdalai volnának a történetnek, vagy ez a playlist egy esszenciát akar megfogni, ugyanazt az esszenciát, amit a szöveg, csak a zenében?

Itt legalább két dologról van szó. A dráma szövegében utalás történik különböző zenei műfajokra, hangulatokra, például az “erőzene” kifejezés az egy Térey-kifejezés. Aki egy kicsit is ismeri a Térey-életművet, itt valószínűleg a Rammsteinra gondol. Van azonban egy konkrét tracklistje, amelyik meg is jelent a kiadó valamelyik felületén a Moll című kötethez. Egyébként pedig János még a saját temetésére is kitalálta, hogy milyen zenének kell ott elhangoznia. A zene elég fontos volt az életében.

A Nibelung-lakóparkkal kapcsolatban sok forrás említi a Wagnerhez való kötődést. Mik a kapcsolódási pontok a Térey-mű és a zeneszerző A Nibelung gyűrűje című operaciklusa között?

A mítoszfeldolgozáson túl egy zenei szerkezet, a költői nyelvből adódó ív, ami leginkább a wagneri műhöz köti. Ha valaki nem járatos Wagner zenéjében, ez nem fogja megnehezíteni számára a befogadást, viszont például Stefan Krause, egy kortárs kutató, irodalomtudós egy külön nagy tanulmányt szentelt annak, hogy ezeket a kapcsolódásokat kimutassa. Ez egyébként magyarul is olvasható a Parnasszus folyóiratban.

Vannak-e elképzelései arra vonatkozólag, hogy hogyan szeretné ezt a művet viszontlátni a színpadon?

Tiszteletben tartom az alkotóművészeket, ahogyan a férjem is alkotóművész volt, tehát az ő fantáziája és az ő energiája az, ami megmozdít egy szöveget, és ami a nyelvből valamilyen addig nem létezőt tud létrehozni. Ez így van a rendezők esetében is: a rendezőnek van egy saját világlátása, koncepciója, amin keresztül át tudja szűrni a szerző szövegét. Nagyon fontos, hogy ez egy szerves találkozás legyen. Én úgy látom, hogy Szikora János abszolút ihletett a szöveggel kapcsolatban, és már önmagában az, hogy ezt a négy részből álló drámai költeményt választotta, egy nagyszabású és igen bátor vállalás. Mindenképpen fejet hajtok azelőtt, ami ebből születni fog. Nemcsak a művészek iránti tiszteletből, hanem amiatt is, mert általában abból szokott jó dolog kisülni, ahol van egyfajta személyes érintettség, amikor az ember szeretne elmondani valamit a közösségének. Én úgy érzem, hogy itt van legalább egy olyan mondanivaló, amit szeretne nekünk a rendező és a csapata megfogalmazni.