-
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Csángó est Székesfehérváron
Három év kihagyás után, idén ismét lesz csángó est Székesfehérváron. Augusztus 7-én a csángó kultúra követeinek legfiatalabb generációja, a Pusztinai Kakasok hagyományőrző zenekar látogat el a Városháza Dísztermébe.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Augusztusban is térzene a történelmi Belvárosban
Augusztusban is folytatódik a Térzene - Székesfehérvár programsorozat a történelmi Belvárosban, a koncerteket az Országalmával szemben, az Alexandra könyvesbolt melletti kis beugrónál hallgathatják meg az érdeklődők. Legközelebb augusztus 5-én, szerdán lesz élőzene a Belvárosban, a koncertek 17 órakor kezdődnek.
2009.08.03. 11:01 |
![](/_user/0/Image/PETER_01/live_jazz_canal_cruise.jpg)
Augusztusi programok:
2009. augusztus 5. 17,00 óra
Kiss Imre – dobok
Vallus Ádám – zongora
Kiss G. László – basszusgitár
Horváth Márk – gitár
2009. augusztus 12. 17,00 óra
Vízer Dániel – ének
Kiss G. László – basszusgitár
2009. augusztus 26. 17,00 óra
Lőrincz Ádám – billentyűk
Potesz Balázs – dobok
Kovács Gergő - basszusgitár