-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Augusztusra készen lesz a kerékpárút Székesfehérvár és a Velencei-tó között
2008.06.10. 17:30 |
Augusztusban már használhatják a biciklisek a Kisfalud-Dinnyés kerékpárutat. A ma délután tartott bejáráson elhangzott, hogy a kivitelező július végéig végez a munkával, utána kezdődhet a műszaki átadás. Székesfehérvárt a Velencei-tóval így közvetlen bicikliút köti majd össze.
KÉPGALÉRIA
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/kerekparut/kisfaludkerekparut02.jpg)
A Kerékpáros Magyarországért Programon 100 millió forintos támogatást nyert az önkormányzat arra, hogy megépítse a Székesfehérvárt Dinnyéssel összekötő kerékpárutat, hogy biztonságosan el lehessen jutni két keréken is a Velencei-tóhoz. A kerékpárút négy kilométer hosszú, 2.6 méter széles lesz és a Császárvíz töltésén egyharmadával csökken az út a Velencei-tóig - Warvasovszky Tihamér polgármester.
A kisfaludi buszfordulóig még 2002-ben készült el a kerékpárút, onnan Pákozd irányába az út mellett folytatódik. Átkelőhelyet építenek a bicikliseknek a vasúti átjáróban és az úton is biztonságosan átmehetnek majd a két kerékkel közlekedő családok - mondta Juhászné Viniczai Ágnes a Közlekedési Iroda vezetője.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/kerekparut/kisfaludkerekparut12.jpg)
A bejáráson elhangzott, hogy az Alsóvárost a Belvárossal összekötő kerékpárút építése is hamarosan elkezdődik. Erre 135 millió forint pályázati támogatást nyert a város önkormányzata.
![](file:///C:/DOCUME~1/FELHAS~1/LOCALS~1/Temp/moz-screenshot-24.jpg)
![](/_user/0/Image/0aGergo_juliustol2007/biciklisut01.jpg)
![](file:///C:/DOCUME~1/FELHAS~1/LOCALS~1/Temp/moz-screenshot-23.jpg)