-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Az 1500. látogatót köszöntötték A Döntés című kiállításon
Kevesebb, mint két héttel a megnyitó után már az 1500. látogatót köszönthették A Döntés című kiállításon. A délelőtti tárlatvezetésen a város polgármestere és a múzeum igazgatója ajándékcsomaggal várta a szerencsés vendéget.
2017.02.03. 14:47 |
Kevesebb, mint két héttel a megnyitó után már az 1500. látogatót köszönthették A Döntés című kiállításon. A délelőtti tárlatvezetésen a város polgármestere és a múzeum igazgatója ajándékcsomaggal várta a szerencsés vendéget.
A péntek délelőtti tárlatvezetésen dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója adta át a város és a múzeum ajándékcsomagját a székesfehérvári Stoffer Lászlóné Arankának, akit a „kiállítás számos fehérvári kötődése” vonzott leginkább a tárlatra.
Az alkotók és a tárlat kurátorának célja, hogy a látogatót erkölcsi és morális döntésre késztessék a szépség, jóság, igazság, szentség vagy a megalkuvásokba kényszerítő vétkek és bűnök kísértése között. Somogyi Győző 127 festménye, valamint Párkányi Raab Péter 66 fotográfiája látható A Döntés című kiállításon. A sötét térben berendezett tárlat egy utazást szimbolizál a hősök dicsősége és a fenevad félhomályban felsejlő 66 képmása között. A kiállítás április 30-ig látható a Csók István Képtárban.