A 2000-ben elfogadott lisszaboni gazdaságfejlesztési program szerint az Európai Uniónak 2010-re a világ legversenyképesebb régiójává kellene válnia. E célkitűzés után négy évvel most úgy tűnik, hogy inkább nő a lemaradás. Ennek ellenére az unió nem ezzel, hanem egy hirtelen adódott másik nagy problémával akar megbirkózni. Ez pedig nem más, mint a magyar eva.
Az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) révén a magyar kormány több bevételhez jut, ráadásul kisebb beszedési költséggel, ám a rendszer nem illeszkedik az uniós szabályokhoz. Az EU illetékese szerint ezért szabálysértési eljárást kell indítani, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a közösségi jogot. E kijelentés nyomán felmerül a kérdés, ha tényleg mindig ez a cél, akkor mire való a lisszaboni program. Annak megvalósításához ugyanis jó néhány olyan innováció kell majd, amely esetleg nem (nagyon) illeszkedik a múltban hozott szabályokhoz.
Az unió jobban tenné, ha rokonszenvvel figyelné ezt az adózási hungaricumot. Ha a szükséges korrekciók után elég sok jó tapasztalat gyűlik össze, akkor (a gyökerestül való kiirtás helyett) inkább támogatni kellene e konstrukció bevezetését Európa-szerte, a kitűnő innovációt kiötlő országot pedig uniós érdemrenddel lehetne jutalmazni.
A szabálysértési eljárásban kiszabott büntetés már csak azért is szigorú is lesz (ha lesz), mert az ország által befizetendő uniós tagdíj számításának alapja a korrigált áfaalap, és a közösség szerint az eva csökkenti azt. Pedig a tényszámok alapján az APEH állítja, hogy nem kevesebb, hanem több áfát szed be az evásoktól, amit az elmélet is alátámaszt. Ha az uniós szakemberek számára nem eléggé megygyőzőek a kívülállók számára hozzáférhetetlen adózási adatok, az elvi megfontolások esetleg segíthetnek a meggyőzésükben.
Az áfa egyidejűleg teljes értékadó a végfogyasztóknak és bruttó jövedelemadó a vállalkozások számára. A cégek tehát csak az általuk hozzáadott érték után fizetnek áfát. Sok országban ezért az értéknövekedési adó (value added tax, azaz VAT) elnevezés terjedt el, ami a vállalkozásoktól fázisonként beszedett adóra utal.
A hozzáadott érték és a bruttó hazai termék (GDP) között csak minimális különbség van a fel nem osztott pénzügyi szolgáltatások díja (FISIM), vagyis döntően a kamatok révén. Ezért a vállalatok által fizetett áfa vetítési alapja igen közel van az általuk megtermelt alapáras GDP-hez. Így az áfa tulajdonképpen GDP-adó (sőt egy kicsit több is, mert a FISIM negatív érték). Az áfa sújtja a bért, a nyereséget, ezek adóit és járulékait, sőt még az amortizációs költséget is. Ugyanakkor az áfa – szemben az evával – nem terheli a beszerzéseket és az alvállalkozói díjakat (vagyis független a munkamegosztástól). Az evázó cég úgy fizeti az áfát a megelőző fázisokban hozzáadott érték után, mint ha végfogyasztó lenne. Ekkor a megfizetett áfa elsősorban nem a társaság saját hozzáadott értékét terheli, hanem a beszerzéseiben lévő hozzáadott értéket.
Az eva nemcsak átalányadó, hanem gyűjtőadó is: egyidejűleg tartalmazza a saját értéknövekedés miatti áfát és a vállalkozásból a nyereség ágon kivont jövedelmeket terhelő adókat (elsősorban az osztalékadót). Ha valaki keresi az áfát, akkor azt a vissza nem igényelhető áfa megfizetésében találja meg, amelyhez még hozzá kell adni az evagyűjtőadóból kihámozható „saját jogú” áfát is.
Az evázó cégnek azért kell áfás számlát kibocsátania, hogy a vállalkozásoktól a munkamegosztás következő fázisaiban is rendben lehessen beszedni az értéknövekedési adót. Ugyanis az evás céget követő áfás vállalkozások a kapott számla alapján tudják megállapítani a beszerzési érték adótartalmát, hogy azt saját áfakötelezettségükkel megnövelve továbbhárítsák a végfogyasztókra. Bár az EU „szakértői” még attól tartanak, hogy az evások kevesebb áfát fizetnek – a dolog (tragikomikus) érdekessége, hogy a végfogyasztó az áru ellenértékében még egyszer megfizeti azt az áfát is, amelyet az evás cég már egyszer átutalt a beszerzései után. Így az eva növeli az állam áfabevételét.
Az evások által kibocsátott áfás számla nem sérti, hanem éppen szolgálja a harmonizációt. Ha az evázó cégek nem áfás számlát bocsátanának ki, akkor felborulhatna az utána következő munkamegosztási fázisokban az áfa beszedése és a végfogyasztó adóztatása. Ezt a jelenséget jól ismerik azok a vállalkozók, akik áfamentes beszállítótól vásárolnak. Ez lehet az oka, hogy az EU nem kedveli és korlátozza is az áfamentes vállalkozások körét. A Magyarországgal kötött csatlakozási szerződésben sikerült is elérni, hogy a hazai vállalkozások legfeljebb 35 ezer eurós (9 millió forintos) bevételig választhassanak alanyi áfamentességet.
Az átalányadó „trükkje” általában nem az, hogy kisebb az adó, hanem az, hogy kisebb az adminisztráció. Az átalányadó egyes esetekben jelenthet adócsökkenést is, de csak, ha azt az állam akarja.
Az eva versenyben van az alternatív adózással. Azért van ennyi és nem sokkal több vagy kevesebb evázó, mert a konstrukció ennyi vállalkozónál volt képes legalább adminisztratív előnyöket kínálni. Éppen a áfatehertöbblet miatt nem választják többen az evát, ezért csak annyi evás lehet, amennyit az országban uralkodó munkamegosztási szerkezet lehetővé tesz. Így lesz ez majd egész Európában, amikor sorra vezetik be ezt a zseniális adózási hungaricumot.
Az unió szerint az eva miatt kevesebb lehet a bevétele. Ha ez a fő baj, akkor az uniós járandóság kiszámításán kellene változtatni. Az evából adódó áfatöbbletből valóban illik megadni az EU-nak is azt, ami arányosan jár neki. A többi viszont az állam zsebében marad.
(vg.hu)
