-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Az évezred első évtizedének végére újra állhat már a Királyi Bazilika egy része
A „Királyi séta – Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron” megvalósításáról tartott sajtótájékoztatót Viniczai Tibor alpolgármester. A Nemzeti Emlékhelyen felépül az egykori Szent István bazilika egy metszete, új díszkivilágítást kap a város Főtere, megépül a Királyi Kalandpark a Vidámpark területén és a XVI. századbeli város makettjének elkészítése is a terv részét képezi. A Királyi Bazilikának egy része 2010 tavaszán már állni fog, a kivitelezésre vonatkozó pályázatokat jövő év végén írják majd ki.
2007.12.01. 12:06 |
A „Királyi séta – Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron” megvalósításáról tartott sajtótájékoztatót Viniczai Tibor alpolgármester. A Nemzeti Emlékhelyen felépül az egykori Szent István bazilika egy metszete, új díszkivilágítást kap a város Főtere, megépül a Királyi Kalandpark a Vidámpark területén és a XVI. századbeli város makettjének elkészítése is a terv részét képezi. A Királyi Bazilikának egy része 2010 tavaszán már állni fog.
![](/_user/0/Image/0aGergo_decembertol2007/kiralyiseta_03.jpg)
"Hihetetlen eredményeket lehet produkálni" - mondta Viniczai Tibor. Hat hónapon belül megköti a város a támogatói szerződést és két éven belül készen kell lennie a projektnek. A tervek megvalósítására pedig 2008 végén írják ki a páylázatot.
![](/_user/0/Image/0aGergo_decembertol2007/kiralyiseta_04.jpg)
A Nemzeti Emlékhelyre mintegy egymilliárd Forintot költenek, majd százmillió Forintba kerül az új díszkivilágítás és hangjáték, a Makettváros bekerülési költsége várhatóan ötszázmillió Forint, a Kalandparkra pedig a tervek szerint négyszázmillió Forintot fordítanak.
![](/_user/0/Image/0aGergo_decembertol2007/kiralyiseta_02.jpg)
![](/_user/0/Image/0aGergo_decembertol2007/kiralyiseta_01.jpg)