-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Az Igazi című darabot játsszák szombaton este az Igézőben
2016. november 19-én, szombaton este újra kulturális programra várnak minden érdeklődőt az Igézőbe (Basa u. 1.). Az este 19.00 órakor kezdődő programon Nagy Judit rendezésében Márai Sándor: Az igazi című darabot játsszák. A Szabad Színház előadásában látható darabot csak felnőtt nézőknek ajánlják.
2016.11.16. 08:14 |
2016. november 19-én, szombaton este újra kulturális programra várnak minden érdeklődőt az Igézőbe (Basa u. 1.). Az este 19.00 órakor kezdődő programon Nagy Judit rendezésében Márai Sándor: Az igazi című darabot játsszák. A Szabad Színház előadásában látható darabot csak felnőtt nézőknek ajánlják.
Márai híres regénytrilógiájának egyik fájóan aktuális darabja, egy házasság története, a titkok története. Olyan érzelmileg mélyre ásott titkoké, amelyekről senki sem beszél. Az előadást csak felnőtt nézőknek ajánlják.
“Sokat olvastam. De az olvasással is úgy van az ember, tudod… csak akkor kapsz a könyvektől, ha tudsz is adni olvasmányaidnak valamit. Úgy értem, ha olyan lelket viszel feléjük, amely az olvasás párharcában hajlandó sebeket kapni és adni, hajlandó vitatkozni, meggyőzni és meggyőződni, s aztán gazdagodva attól, amit tanult a könyvből, életben vagy munkában építeni abból valamit…”
(Márai Sándor: Az igazi)
Regényadaptáció a Szabad Színház előadásában
Szereplők:
Ilonka: Szabó Anett
Péter. Magony Imre
Anya: Törsök Márta
Áldozó Judit: Szabó Emese
Lázár: Fertő László
Bernadette: Nagy Judit
Lidi, szolgáló: Paulik Anna
Cukrászkisasszony: Rónafalvi Karolna
Közreműködik: A Szabad Színház társulata
Rendező: Nagy Judit