-
Kutatók éjszakája 43 programmal
Immár egy évtizede, minden szeptemberben megnyitják kapuikat az európai kutatólaborok, hogy megmutassák, a tudomány nem egy „elefántcsonttoronyban” művelt, magányos tevékenység, hanem egy izgalmas lehetőségeket kínáló, szorgalommal bárki számára elérhető hivatás.
2024.09.24. -
Kedden állásbörze
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara immár harmadik alkalommal ad helyet az egyetem állásbörzéjének, amelyre az egyetemistákon túl a régió minden álláskeresőjét szeretettel várják kedden 10 órától. A kiállítók között számos nagyfoglalkoztató ajánlataival is megismerkedhetnek az érdeklődők.
2024.09.23. -
Pályaválasztás előtt
Tizenhét pályaválasztás előtt álló, saját családjuk nélkül nevelkedő tini vett részt a székesfehérvári Grundfos Magyarország Gyártó Kft által szervezett pályaválasztási programon. A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület által támogatott gyerekeket Udvar Csaba ügyvezető várta a fehérvári gyárban.
2024.09.12. -
Harman Hackathon harmadszor
Harmadik alkalommal hirdeti meg az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt. A középiskolások és egyetemisták alkotta csapatok október 18-ig, egy kisfilm elkészítésével nevezhetnek a selejtezőbe, ahonnan hat középiskolai és nyolc egyetemi csapat jut a november 15-én kezdődő 24 órás döntőbe.
2024.09.12.
Az informatikai fejlődést segíti a Modern Vállalkozások Program
Mintegy 3000 hazai mikro-, kis- és középvállalkozást célzó infokommunikációs szemléletformáló és kompetenciafejlesztő program indult az elmúlt év májusában. Az ingyenes programban területi tanácsadók segítik a kkv-kat, hogy a résztvevő cégek ugrásszerűen fejlődhessenek a programban való részvétellel. A Modern Vállalkozások Programja tavaszi regionális rendezvényének Székesfehérvár adott otthont.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai vezetésével elindult program célja a mikro-, kis- és középvállalkozások szemléletformálása, a vállalkozásvezetők infokommunikációs technológiákhoz kapcsolódó kompetenciafejlesztése. A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programja keretében megvalósuló projekt azért jött létre, hogy segítse a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációját. A magyar kkv-k egyelőre csak korlátozottan használják a korszerű informatikai megoldásokat, sőt a vezetőknek, döntéshozóknak gyakran hiányosak az ismereteik az infokommunikációs technológiák vállalati felhasználásának lehetőségeiről. Ezt a hiányosságot hivatott pótolni a kormány és az MKIK együttműködésével létrejött Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! program, ami a vidéki vállalkozások számára nyújt segítséget.
A vállalkozásoknak 29 fős országos lefedettségű IKT tanácsadói hálózat segít eligazodni a digitális eszközök és szolgáltatások között. A tanácsadói hálózat szakemberei emellett a vállalkozás informatikai felkészültségét is megvizsgálják, segítenek az informatikai fejlesztési stratégia kidolgozásában, javaslatokat tesznek az optimális informatikai szolgáltatásokra, eszközökre és tájékoztatást adnak az elérhető pályázati forrásokról. A programban résztvevő cégek a részvételt követően a „Digitálisan Felkészült Vállalkozás” minősítést kapják meg. Az országos tájékoztató és tanácsadó programban részt vesz, mint konzorciumi tag az Informatika a Társadalomért Egyesület és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség.
A rendezvénysorozat 127 állomásból áll, és a helyi kereskedelmi és iparkamarák támogatásával valósul meg. A programban szakmai előadások, ingyenes elektronikus tudástár, szállítói partnerhálózat elérése szerepelnek. „Nem lehet eléggé hangsúlyozni a digitális megoldások és az informatika jelentőségét, hiszen az egész gazdaság forradalmi helyzet előtt áll – amit vagy meg tudunk ragadni, vagy véglegesen megragadunk ezen a fejlődési szinten. A hozzáadott érték növelése szükségszerű; a magasabb bérek igénye és a nagyobb piaci siker csak akkor valósulhatnak meg, ha termelékenyebbek, hatékonyabbak vagyunk. Ehhez az informatika és a digitális megoldások használata nélkülözhetetlen, ami ma minden innováció alapja.” – fogalmazott Égi Tamás alpolgármester köszöntőjében, és ajánlotta a vállalkozóknak a program nyújtotta lehetőségeket. A város gazdaságával kapcsolatban elmondta, hogy körülbelül három éve elkezdődött a hozzáadott érték növelése, ami ugyanannyi munkaerővel 60%-os értéknövekedést jelent, és ez évről évre növekszik; az önkormányzat számára az iparűzési adó tavalyi 22%-os növekedési is jelzi ezt a fejlődést.
„A gazdaság olyan helyzetben van, hogy az emberi teljesítménye kulcskérdés. A fejlett országokban látszik, hogy az extenzív fejlődésnek a körülményei és lehetőségei lezárultak, lévén kevesebb a munkaerő, csökkentek az ásványanyagok – így egészen másfajta gondolkodással lehet a jólétet növelni, a gazdasági növekedést elérni. A magyar gazdaság egy intenzív fejlődési szakaszba kerül.” – mondta el Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, majd a megoldásnak a tudás fejlesztését, valamint a digitális eszközök használatát jelölte meg.
A konferencia nyitóelőadását dr. Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár tartotta „GINOP IKT programok - Digitális gazdaságfejlesztés” címmel. A ma infokommunikációjáról azt mondta, hogy nemcsak jelen van, de szervesen épül be az életünkbe, és ma már nem gazdaságról, hanem digitális gazdaságról beszélünk.