-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Az Óbudai Egyetem és a Corvinus a legnépszerűbbek között
A felvi.hu-n közzétett felmérés szerint az állami ösztöndíjjal támogatott nappali munkarendű alap- és osztatlan mesterképzésekre jelentkezők között az ELTE volt a legnépszerűbb, több mint hatezer első helyes jelentkezővel. Ebben a kategóriában a BME és a DE is dobogós helyen végzett. A 10 legnépszerűbb intézmény között ott találjuk a Budapesti Corvinus Egyetemet és az Óbudai Egyetemet, melyeket 3646, illetve 2166 jelentkező jelölt meg első helyen.Az egyetemek alapképzései közül a legnépszerűbbek a gazdálkodási és menedzsment, a mérnökinformatikus, az óvodapedagógus, illetve az ápolás és betegellátás lettek, de a gépészmérnöki, pszichológia, turizmus-vendéglátás, gyógypedagógia, kereskedelem és marketing, valamint a programtervező informatikus alapképzések is felkerültek a 10-es listára valamennyi szakirányt, munkarendet és finanszírozási formát figyelembe véve.
Az alapképzések közül nappali munkarendű, állami ösztöndíjjal támogatott formában a legtöbben a mérnökinformatikus, ápolás és betegellátás, gazdálkodási és menedzsment, gépészmérnöki, pszichológia, programtervező informatikus, óvodapedagógus, turizmus-vendéglátás, gazdaságinformatikus és a sport- és rekreáció-szervezés szakokat választották első helyen.
A mesterképzések közül a népszerűségi listát a vezetés és szervezés, a pszichológia és a marketing mesterszakok vezetik, de sokan választották a pénzügy, az emberi erőforrás, a nemzetközi tanulmányok, a vállalkozásfejlesztés, a gépészmérnöki és kommunikáció- és médiatudomány mesterképzéseket is. Kiemelkedik ezen a képzési szinten az új, osztatlan tanárképzés rövid ciklusú (2-5 féléves képzési idejű) mesterképzése, a maga közel két és fél ezer jelentkezőjével.
Az összes jelentkező közül 56% nő, 44% férfi. Az idei felvételizők legnagyobb arányban (36%) a 20-23-éves korcsoporthoz tartoznak, negyedük (28%) 24-29 éves, közel ötödük (19%) ennél fiatalabb (18-19 éves), nagyjából hatoduk pedig (16%) idősebb (30 éven felüli). Idén is kevesebb, mint 1 százalékban jelentkeztek olyanok, akik még nem töltötték be a 18 éves kort.