Az Öreghegy-Kisfalud önkormányzati képviselőjének tájékoztatója

Az Öreghegy - Kisfalud városrészben ebben az évben a beruházások közül a sok éve húzódó Zobori úti szennyvíz - csatornázás és útépítés fejeződik be a tervek szerint -tájékoztatott Horváth Miklós Csaba a terület önkormányzati képviselője. Kiemelte, hogy a Budai út – Nagyszombati út lámpás csomópontját már tavaly átadták annak kifizetésére pedig az idei költségvetést terheli. Csatornaépítéssel kapcsolatban elmondta, hogy a még hiányzó kb. 20 km, Öreghegy-Kisfaludot érintő szennyvízcsatorna kivitelezésére, EU-s pályázati pénzből, 2009-ben lesz lehetőség. A tervek elkészültek, a közbeszerzési eljárások az idén befejeződnek.
2007.03.07. 08:24 |
Az Öreghegy-Kisfalud városrészben ebben az évben a beruházások közül a sok éve húzódó Zobori úti szennyvízcsatornázás és útépítés fejeződik be a tervek szerint -tájékoztatott Horváth Miklós Csaba a terület önkormányzati képviselője. Kiemelte, hogy a Budai út – Nagyszombati út lámpás csomópontját már tavaly átadták annak kifizetésére pedig az idei költségvetést terheli.

 Csatornaépítéssel kapcsolatban elmondta, hogy a még hiányzó kb. 20 km, Öreghegy-Kisfaludot érintő szennyvízcsatorna kivitelezésére, EU-s pályázati pénzből, 2009-ben lesz lehetőség. A tervek elkészültek, a közbeszerzési eljárások az idén befejeződnek.



 Horváth Miklós Csaba hangsúlyozta, hogy az Öreghegyen nincs játszótér, ezért a Milleniumi domb oldalában, (a Püspökkertvárosi Óvodával szemben) tervezik egy modern játszótér kialakítását, illetve a Milleniumi Emlékműnél egy pihenőparkot, a Donát úton, a Bányatóval szemben pedig egy közparkot szeretnének.

Mint mondta pályáztak az MLSZ-nél, a kisfaludi aszfaltos sportpálya átalakítására és egy modern műfüves pálya kivitelezésére, mely előfinanszírozott és 15 év alatt kell kifizetni.

 Kettő oktatási és egy közcélú intézmény van a körzetben. A Kossuth Lajos Általános Iskola, a Püspökkertvárosi Óvoda, és a kisfaludi Faluház. Kiemelte, hogy az oktatási intézmények sorsa a következő hetekben dől el, megszűnési veszély nem fenyeget, de a racionalizálás eléri a Kossuth Iskolát is.

 A Faluház Kisfaludon néhány hónapja üzemel, örvendetes a közösségformáló ereje mondta Horváth Miklós Csaba. Nyugdíjas- és kismama klub és női torna is működik a házban, de az üzemeltető kérdése még nincs egyértelműen tisztázva.

 Az egyedi munkák között, a Városgondnoksággal egyeztetve -13 millió Ft a keret- az Öreghegyen az alábbi célok megvalósítását tervezik:

Kisfaludon:

 Fehérvári út – Mátyás király úti buszmegállónál gyalogátkelő tervezés, Erdősor úton közvilágítás kiépítése, Malomhegyi úton közvilágítás korszerűsítése, belvizes problémák miatt árokrendezés, útkereszteződéseknél közvilágítás felülvizsgálata.

Öreghegyen:

 Pozsonyi úton a Farkasdi út és a Nyitra ABC között járdaépítés, Fiskális – Bártfai úti saroknál buszváró építése, kerámia utcanévtáblák kihelyezésének folytatása, Budai-Titeli út csatlakozásánál gyalogátkelő tervezés (KHT-val közös), és még a közben adódó problémákra egy kis tartalékolás. Az útjavításokat, kátyúzásokat a Városgondnokság keretéből végzik.