-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Az őszi szezont még a Sóstón játssza a Videoton
A tervek szerint év végére készen lesznek a székesfehérvári Sóstói Stadion építésére, bővítésére vonatkozó kiviteli tervek és jövő tavasszal megkezdődhet az építkezés, ami azt is jelenti, hogy a Videoton FC labdarúgócsapata a 2014/15-ös szezon tavaszi mérkőzéseit várhatóan már Felcsúton, a Pancho. A klub honlapja szerint ősszel még mindenképpen Sóstón játssza meccseit a Videoton. A csapat új arénája 2016 második felére készülhet el.
2014.06.27. 06:02 |
A tervek szerint év végére készen lesznek a székesfehérvári Sóstói Stadion építésére, bővítésére vonatkozó kiviteli tervek és jövő tavasszal megkezdődhet az építkezés, ami azt is jelenti, hogy a Videoton FC labdarúgócsapata a 2014/15-ös szezon tavaszi mérkőzéseit várhatóan már Felcsúton, a Pancho. A klub honlapja szerint ősszel még mindenképpen Sóstón játssza meccseit a Videoton. A csapat új arénája 2016 második felére készülhet el.
![](/_user/0/Image/00000Gergo_2014/0junius/sostoistadion01.jpg)
A stadionrekonstrukciós tervekkel kapcsolatban Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy a kormány 9 milliárd forint állami támogatást nyújt hozzá. A stadion bővítésének beruházója az önkormányzat, a lebonyolító a BMSK Zrt. lesz, a Videoton FC pedig szakmai partnerként vesz részt a programban.
Az építkezés során a főépületet megtartva a jelenlegi földlelátót elbontják és egy négyoldalú, fedett, 14 ezer fő befogadóképességű, a kor igényeinek megfelelő stadiont alakítanak ki. Várhatóan június végén szerződést kötnek a tervezővel, akinek feladata lesz a stadion megtervezése mellett a létesítmény megközelíthetőségének, a környék közlekedésének és a parkolási lehetőségeknek a javítása is – olvasható a honlapon.
Balogh Attila, a futballklub ügyvezetője közölte: UEFA 4-es besorolású stadion épül, azaz a lehető legjobb szolgáltatást nyújtja majd a szurkolóknak az alapvetően környezetbarát, megújuló energiát használó komplexum. A lelátók nem csak fedettek lesznek, hanem közelebb is kerülnek a játéktérhez.