Bajba jutott családok lakhatását támogatják

 Egy pályázati lehetőségnek köszönhetően újabb támogatás juthat el a bajba került családokhoz. A Közép-Dunántúli régióban több mint 100 családnak tudnak majd albérleti hozzájárulást adni a Kríziskezelő Központon keresztül. Zsabka Attila, a Krízisközpont vezetője elmondta, hogy az elmúlt hónapokban egyre több nehéz helyzetbe jutott család kereste fel őket. A rászorultak lakhatását alapítványi támogatásokkal próbálták segíteni.
2010.05.05. 14:51 |

Székesfehérvár önkormányzata tavaly több mint 1500 családnak segített, hogy megtarthassa a lakását. - mondta el Warvasovszky Tihamér polgármester, aki hozzátette, hogy most egy pályázatnak köszönhetően újabb bajba jutott családok kaphatnak segítséget. A támogatási feltételek közé tartozik, hogy legalább egy kiskorú gyerek legyen a csládban, valamint az is, hogy 2008 szeptember 30-a után lettek kilakoltatva és az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladhatja meg a 99 ezer forintot a családban.
 
Zsabka Attila, a Krízisközpont vezetője elmondta, hogy A Hajléktalanokért Közalapítvány minden régióban egy várost, vagy szervezetet bízott meg, hogy a most megnyíló és 2010 szeptember 30-ig pályázható lakhatási támogatási keretet felossza. Összesen 30 millió 970 ezer forintot osztanak fel és 100-110 családon tudnak segíteni a régióban. Egy család maximálisan 300 ezer forint támogatást kaphat, az összegből kizárólag az albérleti támogatás adható. A mentorszervezetnek együttműködési megállapodást kell kötnie a pályázóval: igazolni kell például, hogy kifizette az albérleti díjat a főbérlőnek. A támogatást egyébként 6-12 hónap közötti időszakra adják. Zsabka Attila elmondta, hogy azok is pályázhatnak a Kríziskezelő Központhoz, akiknél folyamatban van a kilakoltatás. „Várhatóan a pályázatok a nagyobb városokból fognak érkezni, hiszen ott vannak olyan szervezetek, akik kezelni tudják a családok pályázatainak beadását.” - tette hozzá.