-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Bajnokságot nyert hetes rögbiben a Fehérvár Rugby Club junior csapata
Május 17-én szombaton játszották kadet és junior Sevens bajnokság utolsó fordulóját. A hetes rögbi, amelyen 7 - 7 fő mérkőzik a pályán egyben olimpiai számként is szerepelni fog a 2016-os Riói olimpián. A négyfordulós kuparendszerű bajnokságban már bajnokként utazott Szegedre a Fehérvár Rugby Club junior csapata. Ugyanitt küzdött a bajnoki elsőségért a Fehérvár Rugby Club kadet együttese, amely végül a második helyen végzett az Esztergomi Vitézekkel szemben.
2014.05.22. 10:44 |
Május 17-én szombaton játszották kadet és junior Sevens bajnokság utolsó fordulóját. A hetes rögbi, amelyen 7 - 7 fő mérkőzik a pályán egyben olimpiai számként is szerepelni fog a 2016-os Riói olimpián. A négyfordulós kuparendszerű bajnokságban már bajnokként utazott Szegedre a Fehérvár Rugby Club junior csapata. Ugyanitt küzdött a bajnoki elsőségért a Fehérvár Rugby Club kadet együttese, amely végül a második helyen végzett az Esztergomi Vitézekkel szemben.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0miki/01/FRCbajnokbelso2.jpg)
A Fehérvár Rugby Club junior csapata a sok sérült játékosa végett (Bobrovniczki Péter, Kósa, Nagy Roland) erősen tartalékosan állt fel az utolsó fordulóra. Bajnokhoz méltóan azonban így is esélyesként szerepelt a záró körben. Az utolsó fordulóban először a Velence együttesét győzte le 40 – 28-ra, majd a Kecskemét együttesét verte 31 – 21-re. Ezt követően szoros mérkőzésen 24 – 22-re diadalmaskodott az Esztergomi Vitézek ifjai felett. Végül az utolsó mérkőzésen az Szegedi Gorillák csapatától kapott ki az FRC 26 – 21-re, de mindez már nem befolyásolta a bajnoki cím sorsát, mivel a fehérváriak tetemes előnnyel vezették a ponttáblázatot. Ezzel a sikerrel a juniorok megszerezték a 2014. év első bajnoki címét a Fehérvár Rugby Clubnak.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0miki/01/FRCbajnokbelso1.jpg)
Az FRC bajnokságot nyert junior együttese. Állnak: Horváth László edző, Sárvári Ákos gyúró, Sellei Zsolt, Kerék Ádám, Kendi André, Kerepsz Áron, Gyolcsos Ferenc edző
Térdelnek: Perina Martin, Révfalusi Bálint, Kerti Domonkos, Antal Benjámin, Kovács Máté, Csörgei István. A fotóról hiányzik: Bobrovniczki Péter, Kósa Bálint és Nagy Roland
A junior bajnokság első három helyezettje: 1. Fehérvár Rugby Club, 2. Velencei Kék Cápák, 3. Szegedi Gorillák
Ugyanitt küzdött a Fehérvár Rugby Club kadet csapata is a Magyar Bajnokság kadet bajnoki címéért. Mind a négy fordulón kiválóan szerepeltek a fehérváriak, de volt jobb nála az Esztergomi Vitézek csapata.Így a Fehérvár Rugby Club kadet csapata a Hetes Magyar Bajnokságban a második helyén végzett.
Kadet névsor: Éles Dominik, Szuna László, Sebestyén Gábor, Kupa Miklós, Bozsányo Csaba, Esze Zsolt, Blahó Olivér, Móric András, Csákberényi Nagy András, Kernc Máté, Wollek Gábor, Szóládi Norbert.