-
BL-ünnep az Alba Arénában
Az első hazai találkozóját vívta csütörtökön este a Volán a Jégkorong Bajnokok Ligája alapszakaszában a svéd Färjestad Karlstad ellen az új Alba Arénában, ahol jelen volt a CHL idén tavasszal megválasztott új operatív igazgatója, Monika Reinhard is. A mérkőzésen a Volánnak 40 percig sikerült tartania az esélyesnek számító svédeket, akik a harmadik harmadban döntötték el a meccset. Hydro Fehérvár AV19 - Färjestad Karlstad 1-3 (0-0, 0-0, 1-3)
2024.09.12. -
Röplabda emléktornák
A MÁV Előre Foxconn két emléktornát szervez szeptember 20-22. között a székesfehérvári MKOSZ Edzőcsarnokban. A női csapat a Dévényi Tibor Emléktorán vesz részt, a férfiak a pedig a Horváth Károly Emléktornán.
2024.09.11. -
Bajnokok Ligája az Arénában
Csütörtökön és szombaton itthon játszik a Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19. Előbb svéd, majd svájci ellenféllel szemben próbálnak javítani a fehérvári hokisok, akik két csehországi vereséggel kezdték a sorozatot.
2024.09.12. -
A Vác ellen játszanak
Hamarosan ismét megtelik élettel a Köfém csarnok, ugyanis ismét pályára lép az Alba Fehérvár KC csapata. Az első tétmétkőzésüket a 2024/25-ös szezonban a Vác csapata ellen játszák.
2024.09.06.
Bakó Botond Tilinger visszatérésének örült, a sok kihagyott ziccernek nem
Szombaton, bár menet közben már hat góllal is vezetett a Fehérvár KC, végül 25-23-ra sikerült legyőzni az MTK-t, így érthető módon Bakó Botond vezetőedzőben maradt hiányérzet a mérkőzés után. Az újabb két bajnoki pont mellett a fehérvári drukkerek Tilinger Tamara visszatérésének is örülhettek, az átlövő május óta nem lépett pályára a jelenleg hatodik helyen álló gárdában.
2016.01.24. 11:31 |
Szombaton, bár menet közben már hat góllal is vezetett a Fehérvár KC, végül 25-23-ra sikerült legyőzni az MTK-t, így érthető módon Bakó Botond vezetőedzőben maradt hiányérzet a mérkőzés után. Az újabb két bajnoki pont mellett a fehérvári drukkerek Tilinger Tamara visszatérésének is örülhettek, az átlövő május óta nem lépett pályára a jelenleg hatodik helyen álló gárdában.
„Csak rajtunk múlt, és csak a fegyelmezetlenségünknek köszönhetjük, hogy ez nem lett egy örömjáték. Az első és a második félidőben is ott volt a lehetőség, hogy korán eldöntsük a meccset, és hogy nagy különbséggel nyerjünk az MTK ellen. Elszórakoztuk a ziccereinket, és ezért dühös vagyok, pedig jól játszottunk, a védekezés megint jól működött, nagyon jó kapus teljesítményünk volt, támadásban megcsináltuk a helyzeteinket, de nem szabad ennyi helyzetet kihagyni! Ez idegenben nem fog beleférni egy csapat ellen sem! Az egy dolog, hogy győztünk, de egy jó csapat egy ilyen meccset nyolc-tíz góllal nyer meg. De még egyszer mondom, be kell lőni a ziccereket, csak ezen múlt, hogy szoros lett a vége.” -értékelt Bakó Botond a lefújást követően.
A Fehérvár KC vezetőedzője érthető módon örült annak, hogy több mint féléves kihagyást követően ismét számíthatott a gólerő balátlövőre, Tilinger Tamarára, aki nagyjából tíz percet töltött pályán az MTK ellen két góllal megnyert összecsapáson.
„Idő kell, és sok pályán töltött perc ahhoz, hogy Tilinger Tamara formáját visszanyerje. Ahhoz, hogy a pályán a finomságokat, a páros kapcsolatokat, a befejező átadásokat, a passzokat, a kapura lövéseket még jobban érezze, ehhez idő kell. Illetve ahhoz is, hogy gyorsuljon a labda nélküli szituációkban. De nem lesz ezzel probléma, Tamara nagy játéktapasztalattal rendelkezik, és szerintem gyorsan megy majd ez neki.” - mondta el Bakó Botond az átlövő jelenlegi állapotával kapcsolatban.
Tilinger Tamara az elmúlt bő fél évben türelmesen végezte a rehabilitációs programot, nem siettette gyógyulását, de már nagyon várta, hogy ismét ott lehessen a parketten csapattársaival.
„Nagyon régen játszottam, ezért nagyon vártam már ez a napot. Sokat dolgoztam azért, hogy végre én is csapattal lehessek. Tíz percet kaptam, aminek nagyon örültem, csak azt sajnálom, hogy nem sikerült gólt lőnöm. De a lényeg végül is az, hogy itthon tartottuk a két pontot! Úgy gondolom, hogy, ha így megyünk tovább, akkor jó eséllyel pályázunk arra a helyre, amelyet kitűztünk magunk elé, szerintem most igazán motivált a csapat, szóval ezt kell tovább vinni!” -foglalta össze a Fehérvár KC tavalyi házi gólkirálynője.
„Türelmesnek kell lennem, nem szabad idegeskednem, csinálom tovább a kis dolgaimat, és remélem idővel visszanyerem a régi formámat. Szerencsére a lábam jól van, nincs panaszom, megerősödött, úgyhogy mindent 100%-osan tudok vele csinálni.” - zárta Tilinger Tamara.
A Fehérvár KC legközelebb szerdán, Mosonszolnokon lép pályára a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa nyolcaddöntőben.