-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Bakonyi István és Kaiser László új köteteit mutatják be hétfőn
A Vörösmarty Társaság termében november 21-én, hétfőn 17 órakor mutatják be a Kaiser László Elfáradt összes angyalunk és a Bakonyi István Irodalmunk színei című köteteket. A kulturális rendezvényen Cser-Palkovics András polgármester mond köszöntőt, az est házigazdája Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke lesz. Minden irodalomkedvelőt szeretettel várnak!
2016.11.18. 12:31 |
A Vörösmarty Társaság termében november 21-én, hétfőn 17 órakor mutatják be a Kaiser László Elfáradt összes angyalunk és a Bakonyi István Irodalmunk színei című köteteket. A kulturális rendezvényen Cser-Palkovics András polgármester mond köszöntőt, az est házigazdája Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke lesz. Minden irodalomkedvelőt szeretettel várnak!
Bakonyi István irodalomtörténész, író, kritikus, főiskolai tanár irodalmi tárgyú írásai 1976 óta jelennek meg folyóiratokban. Kutatási területei között szerepel többek között Németh László, Bella István, Sobor Antal és Takács Imre munkássága. A József Attila-díjas Bakonyi István új könyve, az Irodalmunk színei két részből áll: az elsőben tanulmányok, kritikák olvashatóak, a második a helyi irodalmi élet alkotóival készült interjúkat tartalmazza.
Kaiser László tanár, dramaturg, költő, író, szerkesztő – verseket, novellákat, esszéket, recenziókat, interjúkat, tanulmányokat ír, sikeres irodalmi múlttal a háta mögött kiadót is alapított, amellyel elsősorban a hazai kortárs szerzőknek kíván segíteni. Az Elfáradt összes angyalunk a szerző legújabb verseskötete, a mai korra mutató beszédes címmel, amely a 2012-es Galambok és vérebek óta írt új verseit tartalmazza.