Idén augusztusban ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját a Székesfehérvári Balett Színház. A társulat a jól ismert darabok mellett egy bemutatót is tervez a 2023-2024-es színházi évadra, új bérleteket fognak árusítani, valamint a Székesfehérvári Királyi Napok keretében is fellépnek egy különleges produkcióval.
Júniusban ismét nyílt napra invitálja a Székesfehérvári Balett Színház a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődő nézőket, akik szeretnének betekintést nyerni a város balettszínházának kulisszái mögé: június 10-én, szombaton 10 órától a vállalkozó szelleműek akár együtt is táncolhatnak a társulat tagjaival.
Tánclépések dobbanása jelzi szombaton Székesfehérváron, hogy a Tánc Világnapja van. Ebből az alkalomból a Székesfehérvár Balett Színház nyílt napot tart, illetve mindenkit vár a ’Táncparádé’ című táncszínházi estjére.
A legendás Boban Marković és zenekara 2019-ben készítette el Mrak (Sötétség) című lemezét. A kiadvány zenei anyaga egyszerre tradicionális és aktuális, ismerős és idegen, harsány és visszafogott, az egyes számok spontán módon születtek meg, az ihlet forrása pedig a közös muzsikálás öröme volt. Ebből a zenéből nőtt ki a Székesfehérvári Balett Színház előadása, mely műfaját tekintve a szcenírozott koncert és a kortárs táncszínház határán helyezkedik el.
A Székesfehérvári Balett Színház a Prágai Kamarabalettet, Csehország legnagyobb professzionális, független tánctársulatát látta vendégül a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében. A magyarországi olimpiához csatlakozó budapesti és vidéki teátrumok 70 helyszínen 550 előadással várják a közönséget.
A Székesfehérvári Balett Színház a Prágai Kamarabalettet, Csehország legnagyobb professzionális, független tánctársulatát látta vendégül 2023. április 4-én a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében. A magyarországi olimpiához csatlakozó budapesti és vidéki teátrumok 70 helyszínen 550 előadással várják a közönséget.
A világszínház ünnepi találkozópontjává válik Magyarország 2023. április 1. és július 1. között: 35 ország 200 társulata érkezik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiára. A Székesfehérvári Balett Színház a Prágai Kamarabalettet, Csehország legnagyobb professzionális, független tánctársulatát látja vendégül.
A világszínház ünnepi találkozópontjává válik Magyarország 2023. április 1. és július 1. között: 35 ország 200 társulata érkezik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiára. A magyarországi olimpiához csatlakozó budapesti és vidéki teátrumok egy külföldi és egy határon túli produkciót fogadnak, 70 helyszínen 550 előadás várja majd a közönséget.
Az Alba Regia Táncegyüttes régi vágya volt egy olyan műsor, amely gyermekeknek és felnőtteknek is szól. Az álmuk 2022 nyarán beteljesült: Novák Péter rendezésében, Majoros Róbert és Molnár Gábor koreográfiáival, ifjabb Csoóri Sándor „Sündi” zenéjével bemutatták a Mesenép című családi előadást.
December 11-én, vasárnap 19 órakor, december 15-én, csütörtökön és 16-án, pénteken 15 és 18 órakor újra életre kel a Hoffman meséjéből és Csajkovszkij balettjéből jól ismert Diótörő, és elkíséri a történet főhősét, Marikát kalandos útján a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.