Balsay István, egykori polgármester volt a VárosKép kiállítás kurátorainak vendége

„A Balsay-család kapuvári ágának családfája 1680-tól levezethető. Már a felmenőim is jellemzően bányászattal, kohászattal, erdészettel foglalkoztak. A Balsay magyarosított név, nagyapámat Blaschek Aladárnak hívták, bányamérnök-igazgató volt." - válaszolta az első kérdésre Balsay István, majd így folytatta: „amikor a család Székesfehérvárra került, - két ütemben 1953-ban és 1954-ben, - még egyáltalán nem voltak panelépületek, a Kégl György utcában laktunk, a Vörösmarty Színház a romjai között játszottunk. Aztán 1963-ban láttam Varga Zolit gólt lőni a fehérvári MÁV pályán."

Mint azt Balsay István elmesélte, több püspöknek is ministrált, Shvoy Lajos greminalistája volt, - a II. vatikáni zsinat előtt - ez azt jelentette, hogy egy díszes szőnyeget terített a püspök lábára, amikor leült. Elmesélte, hogy Kű Lajossal együtt jártak rorátéra. A Petőfi Sándor Általános Iskolába került, majd 1961-től lett a József Attila Gimnázium diákja. „Halmos István olyan tanáregyéniség volt, aki hatott az emberekre." - fogalmazott Balsay István, majd hozzátette: „Halmos tanár úr olyan dolgokra mutatott rá, hogy létezik más alternatíva is. De hasonló nagyszerű tanárok voltak a Vasváriban, a Telekiben, és a Jákyban is, ez mindenképpen közösségformáló tényező volt."

„Ifjúsági válogatott kosárlabdázó lettem, az Építőkben játszottam, amikor Sopronba kerültem, ahol egyetemistaként is folytattam a sportot. Sopronban igen jelentősek voltak a selmeci hagyományok, összességében meghatározóak voltak számomra a soproni esztendők." - folytatta Balsay István. Az erdészmérnökök maguk csinálták az utakat, hidakat, ezért szívesen alkalmaztak bennünket útépítő, úttervező szakmérnökként is, magam is 15 esztendeig dolgoztam mérnökként, az akkor 1306 kilométernyi fejér megyei úthálózat hozzávetőleg fele, Dél-Fejér tartozott hozzám.

A háború után klerikálisnak bélyegzett 43 ezres mezővárosban a '60-as évek közepétől nagyfokú ipari fejlesztésekbe kezdtek, ekkor vált országosan is jelentőssé a Videoton, az Ikarus és a Könnyűfémmű. 1972-ben például ezer lakást adtak át Székesfehérváron, mondhatni hogy tömegével érkeztek az emberek az ipari centrummá nőtt, közlekedés és logisztika szempontjából is csomóponttá vált városba.

Nem készültem politikai pályára, de úgy alakult, hogy 1983-ban a Veszprém és Fejér megyei Közúti Igazgatóságokat összevonták. Addig önállóan dolgozhattunk - hagytak bennünket - és jelentős eredményeket értünk el; útburkolati jelekként például a fényvisszaverő fóliák alkalmazása akkoriban jött be, ennek telepítését ránk bízták. 1983-tól kezdődően viszont mindenhez a veszprémi központtól kellett engedélyt kérni, ezért nem sokkal később kiléptem a vállalattól. Ekkor hívtak a Székesfehérvári Városi Tanácshoz, mert a műszaki vezető lemondott. 1985-ben megválasztottak tanácselnök-helyettesnek, 1986-1990-ig tanácselnök, 1990 és 1994 között pedig polgármester voltam.

1988-ban megyei jogú város címre pályáztunk, - addig Győrrel, Debrecennel vagy akár Dunaújvárossal ellentétben városunk nem szerepelt önálló költségvetési soron - amelyet el is nyertünk, sőt később Nyíregyházának és Kecskemétnek is mi segítettünk elkészíteni a pályázatot. 1988. március-15 én ötezer fős fáklyás megemlékezést tartottunk, ahol a Halmos tanár úrtól kapott Kossuth-idézeteket olvastam fel a kormány tehetetlenségéről. De Székesfehérváron már ezt megelőzően is lokálpatrióta szellemű dolgok történtek, például 1986-ban ásatás kezdődött Kralovánszky Alán és Éry Kinga vezetésével. Szintén 1988-ban Szent István Emlékévet tartottunk, a háború utáni első alkalom volt, amikor Szent Jobb Székesfehérváron járt, egyes becslések szerint 40 ezer ember vett részt a szabadtéri szentmisén. Ugyanebben az esztendőben emlékévet tartottunk a város török uralom alóli felszabadulásának 300. évfordulója alkalmából.

„Az 1990-es évek elején bekövetkezett az, amire még csak azt megelőzően néhány évvel sem számítottunk, - rendszerváltás előtti utolsó években még tizenkétezer autóbuszt adott el az Ikarus - a városban összesen 32 ezer ember veszítette el a munkáját, a szocialista nagyvállalatok, így a Videoton, az Ikarus és a Könnyűfémmű gyakorlatilag megszűntek. Volt viszont tervünk, figyeltük a privatizáció lépéseit, felkészültünk, kinyitottuk Fehérvárt a világra, versenyben voltunk, több tízezer embernek kellett munkahelyet teremteni. Szép, hősies, sok hibával tarkított, nyíltszívű időszak volt.” - zárta gondolatait Balsay István.