-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Bartalis mesterhármassal, a Volán győzelemmel nyitott
Az Érsekújvár ellen tizenegy gólt láthatott a hokira már kiéhezett publikum, a végig vezető Fehérvár AV19 biztosan nyerte meg első felkészülési meccsét. Az új szerzemények közül Bartalis háromszor, Kóger és Lovecchio egyszer talált be, Sarauer két gólja tette teljessé a termést. A kapuban bemutatkozott Robinson, és több fiatal játékos is lehetőséget kapott Rob Pallintól.
2014.08.12. 21:08 |

Erdély Csanád és Sárpátki Tamás is játszott a Volánban, rajtuk kívül a már korábban is lehetőséghez jutó fiatalok is sokat voltak jégen, vagyis Rob Pallin megpróbál megfelelni a vezetőség elvárásainak az akadémiáról érkező ifjak beépítését illetően. Persze még nagyobb figyelem övezte az új légiósokat, akik közül Register, Ejdepalm, Lovecchio és Marino is egy sorba került, kiegészülve Sarauerrel, ez volt a légiós ötös. Frank Banham pedig Kógerrel és Bartalissal rohamozott - a fehérvári szurkolók sokat várhatnak ezektől a soroktól. Bartalis már a 6. percben megszerezte a vezetést, de az első harmadban még - bár sok helyzetet kidolgozott - nem növelte góljai számát a Volán.
A továbbiakban pedig az volt a koreográfia, hogy a (nem legerősebb csapatával érkező) Érsekújvár egyenlített, a Volán pedig visszavette a vezetést. A második harmadban mindkét csapat háromszor talált be, jó jel, hogy hazai részről három újabb gólszerző iratkozott fel Bartalis mellé: Lovecchio, Sarauer és Kóger. Vagyis bízhatunk benne, lesz potenciál a támadó egységekben... Sarauer, aki emberhátrányból lőtt gólt, később a meccs utolsó találatát is jegyezte, de addig még Bartalis újabb két találatát is feljegyezhettük. A 10-es mezben játszó válogatott csatár tehát remekül debütált Fehérváron, ahogy a kapus poszton fél meccset pályán töltő Josh Robinsonra sem lehetett panasz. Utóbbi a játékidőn és a kapott gólokon is testvériesen megosztozott Rajna Miklóssal.
Az előszezon első meccsét tehát megynerte a Fehérvár AV19, most idegenbeli találkozók jönnek, majd szeptember elején az Ocskay Emléktorna.
Az előszezon első meccsét tehát megynerte a Fehérvár AV19, most idegenbeli találkozók jönnek, majd szeptember elején az Ocskay Emléktorna.
Fehérvár AV19 - HC Nové Zámky 7-4 (1-0, 3-3, 3-1)
Gl.: Bartalis 3, Sarauer 2, Kóger, Lovecchio illetve Caladi, Stefanka, Hrudik, Dubec.
Gl.: Bartalis 3, Sarauer 2, Kóger, Lovecchio illetve Caladi, Stefanka, Hrudik, Dubec.