-
Örömteli évkezdés
Újabb jelentős állomásához érkezett a székesfehérvári iskolafelújítási program, elkészült ugyanis az egykori Ybl Miklós Általános Iskola felújítása. A szomszédos Kodolányi János Gimnázium befogadására alakították át az épületet, melyet a diákok és tanáraik máris birtokba vettek a téli szünet utáni első tanítási napon.
2025.01.06. -
Az üzempróbák is befejeződtek
Januárban birtokba adják a Fejér-B.Á.L. és az Épkar konzorcium által épített székesfehérvári belgyógyászati tömböt. - számolt be a magyarépítők.hu. Az épület teljes egészében elkészült, minden gépészeti beszabályozás, üzempróba befejeződött.
2024.12.25. -
Iskolafelújítás a megvalósulás útján
A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.
2024.12.18. -
Megnyílt a szárazréti bölcsőde
Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.
2024.12.13.
Befejeződött az István Király Általános Iskola és a Palotavárosi Óvoda tetőfelújítása
Elkészült az István Király Általános Iskola tetőfelújítása, a műszaki átadást csütörtökön tartották az intézményben. Az iskola mellett a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodájának tetőszigetelése is elkészült, a két intézmény munkálatai összesen 65 millió 200 ezer forintba kerültek. A kivitelező Városgondnokság összesen 2400 négyzetméteres felületet szigetelt le.
2015.12.03. 12:03 |

Az Önkormányzat 2014-ben hirdette meg az Ybl intézmény-felújítási programot, hogy több évre előre tekintve, ütemezetten használják fel a rendelkezésre álló forrásokat. Az idei évben mintegy 800 millió forint összértékű beruházás- sorozat indult el, amelynek keretében mintegy 30 intézményben végezték el a szükséges fejlesztéseket. Bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, valamint szociális és kulturális intézményeket is érintettek a nyári időszakban indított munkálatok. A fehérvári intézményeknél számos tipikus hiba fordult elő, egyik ilyen például a CLASP-rendszerű épületek lapostetejének beázása, ezt orvosolta az a beruházás is, ami az István Király Általános Iskolában zajlott.
Viza Attila önkormányzati képviselő elmondta, hogy a CLASP-rendszerben épült iskola tetőszerkezete beázott és régen megérett már a felújításra. A képviselő elmondta, hogy a kivitelező Városgondnokság összesen 2400 négyzetméteres területet szigetelt le, ebből 380 négyzetmézet a Palotavárosi Óvodát érintette. Viza Attila kiemelte, hogy a jó minőségben megvalósított felújítás újabb évtizedekre biztosítja az épület komfortos használatát.