-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Tizenegy éve nincs köztünk - Bella István emlékezete
Székesfehérvár és Sárkeresztúr önkormányzata, a Vörösmarty Társaság és a Magyar Írószövetség Közép-dunántúli csoportja sárkeresztúri szülőházánál kialakított emlékhelyen tisztelgett, Bella István, a kortárs literatúra egyik legnagyobb hatású költője előtt.
2017.08.09. 09:14 |
Bella István a Hetek irodalmi társaság tagjaként forrása annak a nemzedéknek, akik az ő örök érvényű, versbe fűzött gondolatain nevelkedtek. Az általa megteremtett népköltészeti hagyomány, az archaikus nyelvteremtő mesterének életműve ma is alapvetés. Valaha vétkes tétlenség lett volna, ha az irodalomkedvelő emberfia, nem értesül -legalább másodkézből- miként gondolkodnak a tiszta érzések szóvivői.
Szégyenpadra kívánta volna magát. Egyszer volt-igaz volt. Ezért fontos, hogy az emléknapon és azon túl is, Bakonyi István irodalomtörténész időről-időre megidézi a méltatlanul elfeledett líra elementáris erejét: Bella István versei arról tanúskodnak, hogy úgy kell mindig megszólalni, mintha az az utolsó volna, hogy búcsúnak se legyen méltatlan. Bella István tizenegy éve nincs köztünk...
Képalá: Emlékezők mindahányan Bella Istvánra emlékeztek Sárkeresztúron.
Bella Istvánra emlékeztek Sárkeresztúron
Képalá: Emlékezők mindahányan Bella Istvánra emlékeztek Sárkeresztúron.