Beszámoló a rendőrség munkájáról - több rendőr lesz a közterületeken

 Dr. Simon László dandártábornok, megyei főkapitány, Lasancz Zoltán ezredes, bűnügyi igazgató és Vörös Ferenc ezredes rendészeti igazgató számolt be a rendőrség tavalyi tevékenységéről. Fejér megye az elmúlt öt év legkevesebb ismertté vált bűncselekményét regisztrálta a 2009-es esztendőben. A beszámolón elhangzott, hogy márciustól több rendőr lesz a közterületeken. Az újoncoknak elsősorban a bűncselekmények megelőzése lesz a feladata, de a kapitányság a felderítő munkában is számít rájuk.
2010.02.25. 10:07 |
 Dr. Simon László dandártábornok, megyei főkapitány, Lasancz Zoltán ezredes, bűnügyi igazgató és Vörös Ferenc ezredes rendészeti igazgató számolt be a rendőrség tavalyi tevékenységéről. Fejér megye az elmúlt öt év legkevesebb ismertté vált bűncselekményét regisztrálta a 2009-es esztendőben.
 
 
Továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények aránya a legmagasabb a bűncselekmények között. 2009-ben további 10,7 százalékos csökkenést sikerült elérni ezen a téren is. Alcsoportokon belül – úgymint lopás, betöréses lopás – is csökkenés mutatkozik. Rablások terén – ez a legérzékenyebb kategória – 60-70 százalékos eredményességet vár el évről-évre a főkapitány, amit az idei közel 70 százalékos felderítési eredményességgel sikerült ismét hozni. A 2009-es 120 keletkezésből a két nagyváros veszi ki intenzívebben a részét. Székesfehérváron 53, Dunaújvárosban 51 rablás vált ismertté. Már az új esztendő első két hónapjában is intenzív keletkezés tapasztalható országos szinten ebben a kategóriában, azaz idén is megfeszített munkára lehet, kell számítani.
 
Gékocsilopások terén folyamatos csökkenés mutatkozik. Évről évre sikerül a rendőri szerveknek olyan sorozatelkövetőket eljárás alá vonni, ami által a keletkezés lefele tendál. Legutoljára egy 19 gyanúsítottból álló kört derítettek fel, akikhez eddig 24 nagyértékű gépkocsi lopás köthető. A főkapitány reményét fejezte ki, hogy a nem túl távoli jövőben egy ennél lényegesebb nagyobb sorozat felderítéséről fog tudni beszámolni a sajtó és nyilvánosság előtt. Tapasztalataik szerint Budapest, Pest megye, Budapest agglomerációja termeli ki az újabb és újabb elkövetői csoportokat. Óvatos becslés szerint az autólopások mintegy 40 százaléka hátterében lízingcsalás húzódik meg, amit persze nem lehet ilyen mértékben bizonyítani.
 
Simon tábornok kiemelte, hogy az elért 49,8 százalékos nyomozáseredményesség tisztességes eredmény, kis közelítéssel azt jelenti, hogy minden második bűncselekményt felderítenek a megye rendőri szervei. Ezzel az átlaggal a megyék közötti rangsor középmezőnyébe tartozik Fejér megye. Kifejezetten jónak ítélte meg a Sárbogárdi rendőrök 60 százalék feletti eredményességét és a Velencei-tó környékének közel 40 százalékos eredményessége – az ismert körülményeket figyelembe véve – is dicséretes.
 
 
A főkapitány röviden beszámolt az igazgatásrendészeti tevékenység alakulásáról, illetve a sérüléssel végződő közlekedési balesetekről. Ez utóbbi kapcsán a halálos végű balesetek további csökkenését emelte ki, amúgy összességében egy baleseti esetszám stagnálást mutat a statisztika.