-
Siki Györgyné köszöntése
A Szamos utca egyik jeles lakóját, Siki Györgyné Erzsi nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a városrész önkormányzati képviselője. Szigli István jókívánságok kíséretében nyújtotta át a miniszterelnök gratuláló levelét és a város ajándékát. Jó egészséget kívánt a következő 10-15 évre, amelyet az ünnepelt örömmel fogadott és, mint mondta: „Nem sok idő ez, ha így vagyok, mint most, akkor bírni is fogom!”
2024.07.30. -
Verstábor Székelyföldön
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor idei mottója, Weöres Sándor gondolata: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
2024.07.30. -
Péntekig lesz nyitva az uszoda
Pénteken még nyitva lesz a Csitáry G. Emil Uszoda, utána azonban kezdődik a nyári karbantartás. Megújul egyebek mellett a burkolat a létesítmény bejárata előtt, de a strandra vezető lépcsőt is biztonságosabbá teszik.
2024.07.30. -
Indul a pótfelvételi eljárás
Akik a július 24-én nem jutnak be semelyik felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre. A pótfelvételin az egyetemek általában önköltséges képzéseket hirdetnek meg.
2024.07.30.
Biciklis gyakorlópályát adtak át a Püspökkertvárosi Óvodában
2008.06.16. 18:18 |
Új bicikliutat adtak át hétfőn délután a Püspökkertvárosi Óvoda udvarán. A szülők, vállalkozók és a város önkormányzatának támogatásával mintegy egymillió forintos költséggel építhették meg a gyakorlópályát.
KÉPGALÉRIA
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/puspokovi/puspokovi%20002.jpg)
A Püskökkertvárosi Óvodába járó gyerekek mostantól biciklis gyakorlópályán tanulhatják meg a biztonságos közlekedés alapjait. Az új bicikliút megépítése már régóta vágya volt az intézménynek és tavaszra az önkormányzat, vállalkozók és szülők támogatásával összejött a pénz a gyakorlópályára -mondta Kovács Lászlóné a Püspökkertvárosi Óvoda igazgatója.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/puspokovi/puspokovi%20001.jpg)
A pálya átadásán a város alpolgármester dr. Csapó Csilla mellett Warvasovszky Tihamér polgármester is ott volt, aki hangsúlyozta, hogy az önkormányzat egyre több bicikliutat szeretne építeni Székesfehérváron: példaként említette a július végére elkészülő Kisfalud-Dinnyés kerékpárutat és a Belvárosból a Videoton pálya és a Sóstó tanösvény érintésével hamarosan épülő Alsóvárosi biciklisutat.
Az átadáson a város poilgármestere kiemelte, hogy egy nemrégiben napvilágot látott felmérés szerint a magyar diákok több mint fele közlekedne biciklivel az iskolába ha lenne több kerékpárút, éppen ezért fontos már óvodás korban foglalkozni a biztonságos közlekedéssel.