-
Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő Székesfehérváron
Magas szén-monoxid-koncentrációt mértek a tűzoltók egy társasházi lakásban július 11-én délelőtt Székesfehérváron. A fürdőszobában éppen zuhanyoztak, amikor az átfolyós vízmelegítő közelében elhelyezett szén-monoxid-érzékelő jelzett. A hangos sípolásra a lakók kinyitották az ablakokat és kimentek a lakásból.
2024.07.12. -
Nyáron is életet ment a szén-monoxid-érzékelő
Szén-monoxid keletkezett egy családi házban július 9-én este Székesfehérváron. A mérgező gáz veszélyére a fürdőszobai átfolyós vízmelegítő közelében elhelyezett szén-monoxid-érzékelő hangos sípolása figyelmeztette az épület lakóját, miután becsukta a ház ablakait.
2024.07.10. -
Tűzesetek a vármegyében
2024 első félévében 137 lakás gyulladt ki Fejér vármegyében, kilenccel kevesebb, mint 2023 első hat hónapjában. Lakástűzben idén már egy ember életét vesztette a vármegyében, heten pedig megsérültek. Az első félévben 1485 négyzetméternyi épített terület égett le.
2024.07.10. -
Fesztiválokon is biztonságban
Széles körű szervezés, előkészület előzi meg a nyári fesztiválok és nagyobb szabadtéri rendezvények biztonságos lebonyolítását. Ugyanakkor a rendezvényre látogatók részéről is fontos, hogy tájékozódjanak az adott helyszín sajátosságairól, a házirendről, a helyes magatartási szabályokról.
2024.07.08.
Biztonságban karácsonykor - tűzoltók tanácsai, hogy nélkülük teljen az ünnep
![Biztonságban karácsonykor - tűzoltók tanácsai, hogy nélkülük teljen az ünnep](/_upload/images/news/77337/small_karacsonyfatuz01_c0c42a6639.jpg)
Mire figyeljünk a karácsonyfák díszítésénél?
A fenyőt a fűtőeszköztől legalább másfél méterre és a függönytől, könyvespolctól távolabb, stabil talpba ékelve állítsuk fel, úgy hogy ne tudjon eldőlni. Fontos, hogy a feldíszített fa ne akadályozza a menekülést, ezért ajtók közelébe nem javasolt az elhelyezése. A karácsonyfák gyúlékonysága napról napra fokozódik, mert a kiszáradt, gyantás fenyő könnyen, akár egy csillagszóró szikrájától is meggyullad, és pillanatokon belül leég, a lángok pedig átterjednek a közeli dekorációra, bútorokra. A vágott fenyő szárát a lehetőségekhez mérten tartsuk vízben, ezzel lassítjuk a fenyő száradását.
Az elektromos díszek is okozhatnak tüzet?
A rossz minőségű, jelöletlen termékek a tűzeset és az áramütés lehetőségét is magukban hordozzák. Ezért csak olyan fényfüzérekkel díszítsük otthonunkat, amelyeket megbízható helyen vásároltunk. Ha a hosszabbító deformálódott, megolvadt, a vezeték törött, a szigetelés hiányos, semmiképpen ne használjuk. Figyeljünk rá, hogy az elektromos kábelek ne kerüljenek bútorok lábai alá. Kertben, udvaron csak kifejezetten kültéri díszítést használjunk. Éjszakára, és ha elmegyünk otthonról, húzzuk ki a konnektorból a lámpafüzéreket és a többi elektromos dekorációt.
A legfontosabb: időben fújjuk el a gyertyát
Ne feledkezzünk meg az égő mécsesekről, adventi koszorúkról. Ha már nem tartózkodunk a helyiségben, fújjuk el a gyertyákat, mert ha leégnek, a még pislákoló kanóctól a koszorúalap és a közeli dekoráció is lángra kaphat.
Tűz van! Mit tegyek?
Ha még kisebb lángolást, füstöt tapasztalunk, a testi épségünk veszélyeztetése nélkül megpróbálkozhatunk a tűz oltásával.
Ha a karácsonyfa gyulladt ki, húzzuk ki a konnektorból a lámpafüzért. Abban az estben, ha az égő karácsonyfa közvetlen közelében nincsenek bútorok, borítsuk le a fenyőt és dobjunk rá egy, vagy két szétnyitott pokrócot. A plédekkel elfojtjuk a tüzet és megakadályozzuk, hogy a lángok a szoba berendezési tárgyaira átterjedjenek. Ezért is fontos, hogy a fa két-három méteres környezetében ne legyen bútor, függöny.
A kigyulladt adventi koszorút akár egy palack vízzel is el tudjuk oltani.
Főzés közben a tűzhelyen felejtett, lángra kapott serpenyőt, lábost egy fedővel fedjük le, zárjuk el a gázrózsákat, a főzőlapot. Égő olajra, zsiradékra tilos vizet önteni!
Hasznos, ha otthonunkban tartunk egy porral oltó tűzoltó készüléket, amellyel a kezdeti, kisebb lángolást hatékonyan el tudjuk fojtani.
Nagyobb kiterjedésű tűz, lángolás és intenzív füstképződés esetén azonnal hagyjuk el a lakást, csapjuk be magunk mögött az ajtót, azonnal hívjuk a 112-es segélyhívó számot, és a társasházban minél több szomszédot értesítsünk a tűzről. Nem szabad elfelejteni, hogy minden esetben – még akkor is, ha sikerült a tüzet eloltani – bejelentést kell tenni a 112-es egységes segélyhívószámon!
Mit tehetek még a családom biztonságáért?
Egy lakástűz esetén csak percek állnak a lakók rendelkezésére, hogy biztonsággal elhagyják otthonukat. Lakástüzeknél az egyik legnagyobb veszélyt a keletkező füst belégzése jelenti, ezért a sérülések és a tragikus tűzesetek megelőzése érdekében javasolt otthonunkban füstérzékelőt beszerezni, amely a szoba közepén a plafonra szerelve a tűz keletkezésének legelején jelez, amikor még van idő kimenekülni és a tűzoltókat értesíteni.