-
Siki Györgyné köszöntése
A Szamos utca egyik jeles lakóját, Siki Györgyné Erzsi nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a városrész önkormányzati képviselője. Szigli István jókívánságok kíséretében nyújtotta át a miniszterelnök gratuláló levelét és a város ajándékát. Jó egészséget kívánt a következő 10-15 évre, amelyet az ünnepelt örömmel fogadott és, mint mondta: „Nem sok idő ez, ha így vagyok, mint most, akkor bírni is fogom!”
2024.07.30. -
Verstábor Székelyföldön
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor idei mottója, Weöres Sándor gondolata: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
2024.07.30. -
Péntekig lesz nyitva az uszoda
Pénteken még nyitva lesz a Csitáry G. Emil Uszoda, utána azonban kezdődik a nyári karbantartás. Megújul egyebek mellett a burkolat a létesítmény bejárata előtt, de a strandra vezető lépcsőt is biztonságosabbá teszik.
2024.07.30. -
Indul a pótfelvételi eljárás
Akik a július 24-én nem jutnak be semelyik felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre. A pótfelvételin az egyetemek általában önköltséges képzéseket hirdetnek meg.
2024.07.30.
Börgöndön nem, a Csóri úti körforgalom mellett támogatták a képviselők a szerkezeti terv módosítását
A délutáni ülés elején Székesfehérvár szerkezeti tervének módosításáról is tárgyaltak a városatyák. A Szerkezeti terv módosítását a Börgöndi Repülőtér területén nem támogatták a képviselők, a Csóri úi körforgalom melletti terület szerkezeti tervének módosítását pedig támogatták a városatyák. Közgyűlés kora délután...
2008.06.19. 15:48 |
A délutáni ülés elején Székesfehérvár szerkezeti tervének módosításáról is tárgyaltak a városatyák. Szigli István a Városfejlesztési Bizottság elnöke az előterjesztésben kiemelte, hogy a Börgöndi Repülőtér előkészítése és a Csóri úti körforgalom bővítése, illetve a Gaja patak és a Feketehegy közé tervezett vállalkozás miatt van szükség a módosításra. Kiegészítésként a képviselők azt is meghatározták, hogy a Part utcával átellenben a bővített körforgalom mellett, a patak partján zajvédő falat kell építenie a vállalkozónak. Dr. Banizs Károly hozzászólásában környezet és egészségvédelmi szempontból nem tartotta jónak a szerkezeti terv módosítását. Indoklásában a fehérvári zöldterületek rohamos fogyására hívta fel a képviselők figyelmét. A Szerkezeti terv módosítását a Börgöndi Repülőtér területén nem támogatták a képviselők, a Csóri úi körforgalom melletti terület szerkezeti tervének módosítását pedig támogatták a városatyák.
A Felsőváros szerkezeti tervének kapcsán Rockenbauer Lajos a terület képviselője arról beszélt, hogy a lakók kérése, hogy nagyobb beépítési arány lehessen az Oncsa telep környékén. A Tompa Mihály utca és a Szent Flórián körút közötti területen kis telkek vannak és esetenként azért nem tudják bővíteni a szoba konyhás házakat, mert a szerkezeti terv azt nem teszi lehetővé.
Sárkeresztes Önkormányzatával kötött a szabálysértési feladatok ellátásával kapcsolatos megállapodás megszüntetésére vonatkozó javaslatot is elfogadták a képviselők.
A házi segítségnyújtás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás tevékenységek kistérségi kiterjesztéséről is szó volt. Ha a kistérség legalább 60 százalékát eléri a hálózat akkor mintegy 70 millió forint többletköltség érkezhet az ellátásra – hívta fel a figyelmet dr. Csapó Csilla alpolgármester. A javaslatot elfogadták a képviselők.
A Székesfehérvári Fűtőerőmű fejlesztésére vonatkozó Társasági Szerződést elfogadták a városatyák. Erre azért volt szükség, mert az erőművet szeretnék a tulajdonosok tovább fejleszteni. Ezt a Széphő Zrt szakmai állásfoglalása alapján teheti meg a társaság. A javaslatot elfogadták a képviselők.
Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok hatékonyabb működtetésére készített javaslatot a város. Szeptember közepéig elvégzik a cégek gazdasági tevékenységének felmérését és várhatóan az októberi közgyűlésen hoznak majd döntést egy gazdasági társaság alapításáról.
Elfogadta a testület a Közép-Dunántúli Regionális Pedagógiai Szakmai Szolgáltató és Projektközpont Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság előtársasági beszámolójának és időszaki éves beszámolóját és a Székesfehérvári Vagyonkezelő Zrt. végelszámolási záró éves beszámolóját.
Az Önálló Főiskolai Közalapítvány, a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíj Alapítvány, a Tóth István és Tóth Terézia Tanulmányi Ösztöndíj Közalapítvány, a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány és a Vállalkozást és Egzisztenciateremtést Elősegítő Közalapítvány 2007. évi közhasznúsági tevékenységéről szóló beszámolókat is egyhangú döntéssel fogadták el a városatyák.