A mögöttünk hagyott 2022-es év utolsó napján a fehérvári Aranybulla Emlékév tiszteletére írott fanfárral indult el az Alba Regia Szimfonikus Zenekar új Youtube csatornája, az Alba Regia Symphony Orchestra Offical oldal.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar hagyományosan megrendezi húsvéti hangversenyét. A koncert a Stabat Mater címet viseli. Az előadást április 5-én 19.30 órakor rendezik meg, a hangverseny helyszíne a Ciszterci templom lesz.
Csütörtökön este volt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai Ferenc-sorozatának harmadik koncertje. A Reflektorfényben II. címet viselő hangversenyen megtelt a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház színházterme.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc-sorozatának harmadik estjét rendezték meg. A hangverseny az Összhangban címet kapta, és hétfőn este láthatták, hallhatták a zene barátai a Vörösmarty Színházban.
Március 13-án hétfőn 19 órakor rendezik meg a Vörösmarty Színházban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc sorozatának harmadik estjét, amely az Összhangban címet viseli.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar PartiTúra sorozatának utolsó előadását rendezték szerdán délelőtt a zenekar próba- és koncerttermében. Összesen hat előadáson mutatták be Dobszay-Meskó Ilona és Tarr Ferenc Fehérlófia című meseművét fehérvári fiataloknak.
Március 6-án és 7-én végéhez érkezik a tanév PartiTúra Ifjúsági Hangversenysorozata. A sorozat negyedik, egyben utolsó koncertjén az archeikus magyar mesevilágot idézik fel.
Szerdán folytatódott az Alba Regia Szimfonikus Zenekar sikeres kezdeményezése a Kérdezd a karmestert sorozat! Az esti program helyszíne a zenekar székháza volt, és szokásosan Dobszay Péter karmester beszélt Mozartról, illetve lehetett kérdezni is tőle.
Harmadik állomásához érkezik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Kérdezd a karmestert! című programsorozata. Március 1-jén, szerdán 19.00 órakor a zenekar székházában Mozart D-dúr szimfóniájának különleges történetét ismerheti meg a közönség.
A karmester után most a zeneszerzőnél volt a mikrofon az Alba Regia Szimfonikus Zenekar beszélgetéssel fűszerezett koncertjén, ahol megismerkedhet a közönség a kortárs zene sokszínűségével.