Ingyenes, interaktív előadást tart jövő hét szerdán a Csehov társulás. Az előadók Anton Pavlovics Csehov művein keresztül mutatnak be a 21. századi világra jellemző problémákat, élethelyzeteket.
Továbbra is várja a nyári olvasásélményekről készült, kreatív fotókat az Aranybulla Könyvtár. Az intézmény által meghirdetett, #nyáronisolvasok című fotópályázat beadási határideje szeptember 10-e. A könyvtár ezen a héten csütörtökig fogadja az olvasókat, jövő héten azonban zárva tart.
Nyeste Laura textiltervező kiállítása nyílt meg hétfőn este az Aranybulla Művészeti Napok keretében. A Nylka néven új márkát indító fiatal tervező alkotásaival egy új sorozatot is útjára indítottak. A tárlatot koncert és filmvetítés követte az Öreghegyi Közösségi Házban.
Az Aranybulla Művészeti Napok keretében augusztus 30-án, hétfőn 18 órakor rendezik meg Nyeste Laura textiltervező kiállításának megnyitóját az Öreghegyi Közösségi Házban. Az ifjú tervező Nylka néven épített természetes anyagokra alapuló saját márkát. A tárlat, amely szeptember 19-ig látogatható, egy új sorozat kezdete is, amellyel a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ elsősorban fiatal, pályakezdő formatervezőket, dizájnereket, képzőművészeket kíván bemutatni a fehérvári közönségnek.
Egy délelőttre digitális élményközponttá változik az Aranybulla Könyvtár. Szeptember 2-án a Digitális Jólét Program keretében a látogatók kipróbálhatják a VR szemüveget, megismerhetik a LEGO robotokat, a 3D nyomtatást és a drónok képességeire is fény derül.
A XXXII. nyári olimpiai játékok tiszteletére kvízjátékot állított össze a Gedővári Imre Olimpiai Baráti Körrel közösen az Aranybulla Könyvtár. A játékban bárki tesztelheti olimpiatörténeti ismereteit. A beküldési határidő augusztus 8.
Nyári üzemmódba kapcsolt az Aranybulla Könyvtár a Köfém lakótelepen. A szeptember 3-ig tartó időszakban hétfőtől csütörtökig fogadják az olvasókat, ezen belül is az augusztus 16-val kezdődő héten zárva tart az intézmény.
Megújul teljesen az Aranybulla emlékmű: kilátóterasz lesz az emlékmű körül, ahova lépcső vezet majd, lesz kerékpáros pihenő, erdei sétaút és egy új parkoló is. Összesen 152 fát, 5438 cserjét és sövényt is ültetnek továbbá automata öntözőrendszert építenek ki. Minden meglévő növény megmarad és nagyon vigyáznak majd ezekre a kivitelezésnél.
Június 8-án, kedden 17 órai kezdettel mutatják be Magony Imre Bory Jenőről írt legújabb, színes fotókkal illusztrált könyvét az Aranybulla Könyvtárban. A vetített képes előadásra és beszélgetésre regisztrálni kell, illetve kérik a védettségi igazolványt is.