asztalitenisz

2019.02.14 |
| 2019.10.30. 07:16:41 |

Asztalitenisz - meggyőző játékkal nyert a Honvéd Szondi

Magabiztos győzelmet aratott az NB I. Nyugati csoport eddig még mindig veretlen Honvéd Szondi első csapata. Az 5. fordulóban, Hévíz együttese fogadta a székesfehérvári alakulatot. A Fejér megyei gárda volt kikiáltva esélyesként, ugyanakkor az ellenfelet is kitűnő játékosok alkotják, szoros mérkőzésre lehetett számítani. 
| 2019.10.24. 07:24:41 |

Asztalitenisz - ismét sikeres hetet zárt a Honvéd Szondi

Az NB I. nyugati csoport 4. fordulójában a székesfehérvári klub első csapata ahhoz a Tatához látogatott. A Honvéd Szondi asztalitenisz szakosztály második csapata Bajára utazott az NB II. Dél-Nyugati csoport 4. fordulójában. A Szondi harmadik, utánpótlás korú fiatalokból álló csapata pedig Csóron játszott.
| 2019.10.08. 08:19:54 |

Ping-pong - összetettben második helyen a koronázó városi csapat

Az NB II. Dél-Nyugati csoport harmadik fordulójában hazai pályán, a Hétvezér Téri Általános Iskolában a Honvéd Szondi Asztalitenisz szakosztály második csapata a Bonyhádot fogadta. Szoros, mindvégig kiélezett csatára lehetett számítani. A párosok 1-1-el végződtek, dr. Volsik Tibor és Slett József, a Szondi két rutinos játékosa magabiztosan hozta a kötelezőt, míg a két fiatal Kovács Dávid és Losonczi Benjámin vereséget szenvedett.
| 2019.09.23. 22:40:56 |

Asztalitenisz - egy döntetlen és, egy kiemelkedő játék a hétvége mérlege

Ismét kettős fordulót rendezett a Honvéd Szondi asztalitenisz szakosztálya Székesfehérváron a Hétvezér Téri Általános Iskolában. Ezen a hétvégén a Honvéd Szondi NB I.-es és megyei I.-es csapata mérettetett meg. A legközelebbi mérkőzés október 5-én lesz, az NB II.-es csapat hazai környezetben fogadja majd Bonyhád csapatát.
| 2019.09.14. 10:18:00 |

Öt csapatot indít az idényben a Honvéd Szondi asztalitenisz szakosztálya

Az asztalitenisz 2019/2020-as csapatbajnoki idénye elkezdődött és újfent megtelt a Székesfehérvári Hétvezér Téri Általános Iskola tornaterme. Ebben az idényben a Honvéd Szondi asztalitenisz szakosztálya öt csapatot indított különböző osztályokban. 
| 2019.05.24. 14:17:00 |

Közel négyszáz fiatalt mozgatott meg a Székesfehérvári Diáktanács IV. Sportnapja

Az idén nyolc esztendős fennállását ünneplő Székesfehérvári Diáktanács negyedszer hívta sportnapra a város diákságát azzal a céllal, hogy minél inkább összekovácsolja a város fiatalságát és népszerűsítse az egészséges, sportban gazdag életmódot. Szerdán a Bregyó-közi Sportcentrumban több sportágban, így kispályás fociban, streetballban, strandröplabdában és asztaliteniszben is próbára tehették ügyességüket a fehérvári fiatalok.
| 2019.05.22. 08:05:00 |

Május 24-én, pénteken lesz a Fehérvári Diáktanács sportnapja, 23-án a selejtezők

A Székesfehérvári Diáktanács idén is megrendezi a városi diák sportnapot május 23-24-én, csütörtökön (selejtezők) és pénteken a Bregyó-közi Sportcentrumban. Általános és középiskolás csapatok jelentkezését várják kispályás foci (5+1 fős csapatok), streetball (3 fő), tollaslabda, asztalitenisz, frizbi és strandröplabda (6 fő) sportágakban. Jelentkezni lehet a diaktanacs@pmhiv.szekesfehervar.hu e-mail címen.
| 2019.05.16. 15:17:00 |

Szépen szerepeltek a Szondi asztaliteniszezői

Az NB I. Nyugati csoportjában, a 17. fordulóban, a harmadik helyen álló Honvéd Szondi asztalitenisz első csapata Budapestre látogatott, Postás SE csapatához. Ősszel a fehérváriak hazai pályán meggyőző játékkal könnyed sikert arattak a fővárosiak ellen. Így Jakab Gáborék megintcsak magabiztosan készülhettek arra, hogy megtartsák a tabellán elfoglalt bronzérmes pozíciót. 
| 2019.04.03. 08:08:48 |

Asztalitenisz - nagyarányú idegenbeli győzelmet aratott a Honvéd Szondi csapata

A Honvéd Szondi asztalitenisz szakosztály második csapata Szárra utazott, hogy lejátssza a NB III-as csoport 17. fordulóját. Ősszel a fehérvári csapat 17:1-es zakót zúdított ellenfelére, így a gárda játékosai ismét magabiztosan állhattak asztalhoz. A mérkőzés végkimenetele most sem okozott meglepetést, a Szondi 16:2-es arányban felülmúlta a hazai csapatot. 
| 2019.03.12. 09:13:46 |

Országos és megyei bajnokságon a Szondi ifi asztaliteniszezői

Február utolsó napján rendezték Budapesten az Ormai László Sportcsarnokban az utánpótlás U21-es Országos Bajnokság. A Honvéd Szondi színeiből, az idén az NB I-es csapat alapembere, Both Levente és az NB III-as csapatot erősítő Kovács Dávid indult.