MATASZ DON-80 címmel szervez három emléktúrát idén a Magyar Tartalékosok Szövetsége a doni katasztrófa 80. évfordulója tiszteletére. Az első program január 14-én, szombaton délelőtt Zámolyról indul és a Csákberény-Csókakő-Mór útvonalat követi. A túrához bárki csatlakozhat, örömmel várják az érdeklődőket.
Januártól is díjmentes sportolási lehetőséget és tanácsadást kínál a mozogni vágyóknak a Székesfehérvári Futók Köre két városrészben. Kedd délutánonként a Halesz ligetben, csütörtök délutánonként pedig a Palotavárosi tavak környékén zajlanak a foglalkozások. A futáshoz igény szerint sportszakértők adnak tanácsot a már avatott és kezdő sportolóknak egyaránt.
Bár még távol van 2023. április 16. a VIII. Cerbona Fehérvár félmaraton időpontja, de már most meglehet kezdeni a felkészülést erőpróbára. Idén is a Bregyó Sportcentrum bejárata elől rajtolnak a különböző távok résztvevői és nevezni már most is lehet a megméretetésre.
Immár harmadik alkalommal kényszerültek rendkívüli évzárót tartani az ARAK atlétái. Míg az előző két évben a pandémia, idén az energiaváltság miatt kellett eltérni a hagyományoktól. A SZÉPHŐ Zrt. előadótermében gyűltek össze az ünnepeltek, edzők, vezetők, vendégek.
Múlt héten ért véget a 2022-es ARAK AKTÍV versenyévad. Az ARAK jóvoltából az általános iskolások atlétikát „játszottak” és lehetőségük volt arra is, hogy megszeressék ezt a sportágat. Lesz, akikből versenyző lehet, lesz, akikből nem, de végül is mindenki nyer.
Az Alba Regia Atlétika Klub nagysikerű ARAK AKTÍV nevű programja két év kihagyás után indult újra útjára idén ősszel Székesfehérváron. A sportos felméréseken mintegy háromezer fehérvári kisdiák vett részt az elmúlt hetekben. A városi döntőt pénteken délután tartották a Bregyóban, a Regionális Atlétikai Központban.
A tavasz nyitotta meg, és most az ősz zárja az általános iskolások egész éves atlétikai ünnepsorozatát, az ARAK AKTÍV-ot. A döntőt november 11-én pénteken 13 és 15.30 óra között tartják meg Székesfehérváron, a Regionális Atlétikai Központ munkacsarnokában, futófolyosóján.
Az Alba Regia Atlétika Klub nagy sikerű ARAK AKTÍV nevű programja két év kihagyás után, szerdán reggel indult újra útjára a Hétvezér Általános Iskolában. Az első napon négy évfolyam, közel 300 diákja vett részt a sportos programokon és felméréseken.
Az Alba Regia Atlétikai Klub a 2009/2010-es tanév tavaszán indította el az ARAK AKTIV programot. Tíz évadon keresztül megszakítás nélkül eljuthatott az atlétika a fehérvári iskolákba. Az alapsportág sikertörténete a Covid világjárvány miatt, 2020. márciusában félbeszakadt.
Az év ligaversenyein gyűjtött jó helyezések eredményeképpen többen is érmes reményekkel indulhattak az U18-asok és az U20-asok ligadöntőjén. A győri eseményen a papírformát hozták is az ARAK atlétái, de többen előrébb is végeztek a vártnál.