A Székesfehérvári Egyházmegye tizenkét esztendős hagyománya már, hogy Pünkösdhétfőn családi napra hívja valamennyi a területén élő közösséget. A már második alkalommal a Bregyó-közi Ifjúsági- és Szabadidő Központban rendezett találkozó ezúttal is püspöki misével kezdődött, majd lelki és játékos programokkal, vásárral is igyekezett a családok minden tagját megszólítani. Összesen több mint ezren érkeztek, hogy Pünkösd örömét együtt éljék át az egyházmegye közösségével.
Pünkösdhétfőn a Bregyó-közi Ifjúsági- és Szabadidő Központban 9 és 16 óra között rendezik meg a XII. Egyházmegyei Napot. A június 5-én rendezendő családi programra minden korosztályt várnak lelki-szellemi és sport programokkal egyaránt.
A Kihívás Napjának célja az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz. Székesfehérváron idén is rengeteg sportolási lehetőség közül választhatunk a Kihívás Napján. Tornával indul majd a nap első perce az uszoda előtt, de ritka alkalom, hogy éjszaka aquafitness lesz az uszodában és a Bregyóban hajnali egykor villanyfényes görhoki kupa is lesz. A programok ingyenesek!
Megyei selejtezőkön győztes diák atléta tehetségek küzdenek öt napon át, több korcsportban a diákolimpiai bajnoki címekért Székesfehérváron. Az első versenynapon, szerdán a II. korcsoportos diákok összetett versenye zajlott, ahol minden megye és Budapest bajnoka, valamint a megyei döntőkön legmagasabb pontszámot elért három iskola és egyéni versenyzők képviselték településüket, iskolájukat.
A fennállásának tíz éves évfordulóját ünneplő Összhaderőnemi Parancsnokság, a Bregyó Sportcentrumban tartotta szombaton a családi és sportnapját, ahol a gyermekprogramok mellett bepillantást nyerhettek a családtagok a honvédség eszközeibe is.