Különleges építménnyel lepte meg gyermekeit egy fehérvári apuka; Eger várát építette fel legóból, az 1552-es állapotot alapul véve. „Ha nincs ez a mostani karantén-helyzet, akkor valószínűleg ez az építmény sem jött volna létre, most viszont volt rá idő, így egy közös filmélmény nyomán megvalósítottam korábbi tervemet.” - mesélte Bobory Gergely, a 9 éves Bercel és a 7 éves Bulcsú édesapja.
Komoly erőpróba elé állítja a szociális ellátórendszert Székesfehérváron a koronavírus-járvány. A szakemberek igyekeznek helytállni a mindennapokban, többek között az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ mintegy 160 családot segít élelmiszerrel hetente, emellett idősgondozást is végez.
Aki az óvodás korba érő - 2020. augusztus 31-ig 3. életévét betöltött - gyermekét a lakóhelye szerinti körzetes óvodába szeretné beíratni Székesfehérváron, annak külön teendője nincsen, mert az állami nyilvántartás ezt automatikusan rögzíti, de azért javasoljuk, hogy elektronikus úton vagy telefonon vegye fel a kapcsolatot az adott intézménnyel.
Nagyszombaton „az Egyház Jézus sírja mellett virraszt”, a némaság tölti be a világot. Ebben a csendben hangzik fel húsvét vigíliáján az Örömének és az éjszaka sötétjében gyullad fel a húsvéti gyertya fénye, amely hirdeti Isten győzelmét a halál felett, Krisztus feltámadását. „Megtapasztaljuk, hogy az ember nincs magára hagyatva… Az Úr eljött, hogy tanítson, gyógyítson, de legfőképpen azért, hogy mindenkit szeressen.” - hangsúlyozta Spányi Antal püspök húsvéti gondolataiban az egyházmegye honlapján.
Mitrovics Zsolt 1994-ben született Budapesten, teológiai tanulmányait a Központi Szemináriumban végezte, 2018-2019-ig diakónusi gyakorlaton szolgált Adonyban. 2019. június 24-én Spányi Antal, püspök szentelte pappá Székesfehérváron, majd a Székesegyház és az ahhoz tartozó templomok kápláni szolgálatainak ellátásával bízta meg. Minsitráns-referens 2019-től. Áldozópapként ez az első húsvétja. Erről (is) beszélgettünk.
A hosszú hétvégére és az ünnepre való tekintettel ezen a héten vasárnap éjfélig várja a pályázatokat a #maradjotthonFehérvár zsűrije. A meghosszabbított határidejű héten a fehérváriak legjobb „karanténreceptjeire” kíváncsiak, amelyeknél pluszpontot ér majd, ha hozzávalók fellelhetők a kamrában.
Nagypénteken a keresztény világban szokásos a keresztútjárás, amelynek során felidézik Jézus szenvedésének egyes állomásait. Több évtizedes hagyomány, hogy Székesfehérváron a főpásztor vezetésével a város papjai és hívei közösen járnak keresztutat a Palotavárosban. Idén a járvány okozta helyzet miatt, Spányi Antal püspök azt kéri a hívektől végezzék el otthonaikban a keresztutat, imádsággal és énekkel kísérjék Jézus útját Pilátus ítéletétől a sírba tételig.
A Föld napján lesz egy éves a Ki? – Ti & Mi projekt. A hulladékmentes mindennapokat, a fenntartható és környezettudatos szemléletet hirdetik, terjesztik – a járvány idején online, most is a közös gondolkodást, a felelősségteljes viselkedést hangsúlyozva. A vírushelyzetben a türelmes együttműködés mellett felhívják a figyelmet az élelmiszer tudatos beosztására, a pazarlás elkerülésére és a folytatható szelektív hulladékgyűjtésre is.
Kedvezőek a tapasztalatok a videotelefonos kapcsolattartásról a székesfehérvári idősotthonokban. A Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény székhelyén és valamennyi intézményében igénybe vették már a szolgáltatást, melyet az idősek és családtagjaik szívesen használnak.
A rendkívüli körülmények között is megtartják a már kitűzött esküvőket Székesfehérváron, ha a jegyespárok vállalják. A szertartás létszámkorlátos, így többen a lemondás vagy a halasztás mellett döntöttek.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.